Levélben figyelmezteti az Európai Bizottság két tagja a magyar kormányt a határok lezárása miatt. A schengeni rendszer alapelveit kérik számon a kormányon.
Szerző(k): Szabó DánielSzeptemberben látja a kormány pontosan azokat a számokat, amelyek alapján a nyugdíjasoknak novemberben kifizeti a nyugdíjkorrekciót.
Szerző(k): Szabó DánielVégig azt hittem, hogy tudunk együtt dolgozni - ezt mondta az M5 Híradónak Vidnyánszky Attila az MTI szerint azután, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetősége és a szenátus is lemond szeptember elsejei hatállyal a tisztségről.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA kormány 440 millió forintot hagyott jóvá a kőbányai emelt szintű könnyűzenei képzési központ előkészítésére. Az első ütem beruházására feltételes közbeszerzést kell kiírni.
Szerző(k): Németh GézaA kormány ötven lélegeztetőgépet ad ajándékba egy Kárpátalján működő segélyszervezet számára. A gépek azonnal elindulhatnak a magyar lakta ukrajnai részhez a meg nem nevezett szereplőhöz.
Szerző(k): Németh Géza, Szabó DánielA Magyar Tenisz Szövetség működési feltételeinek stabilizálására (konszolidációjára) és az általa megvalósítandó szakmai programok, fejlesztések támogatására 2,5 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány. Korábban a támogatás feltételéül szabta a kormány, hogy új vezetőség irányítsa a szövetséget. Miután az új elnök Lázár János lett, kinyílt a pénzcsap.
Szerző(k): Németh GézaA zöld rendszámos, környezetkímélő autókkal is lehet személyszállítást végezni, eddig csak kizárólag a fehér rendszámosokkal lehetett. A taxiknál marad a sárga és a zöld rendszám.
Szerző(k): Németh GézaGyökeresen átalakul az ország második legnagyobb elektromos áramot termelő vállalata, az Oltenia Energetikai Komplexum Romániában. Az Európai Unió az állami támogatásokon tengődő működését csak átmeneti megoldásként fogadja el, 2026-ra nekik is búcsút kell inteniük a szénalapú áramtermelésnek. Földgáz és napenergia lehet helyette a befutó.
Szerző(k): Komócsin Sándor, Szabó M. István