Csehországban és Bulgáriában sem látni az elmúlt időszakban kialakult politikai bizonytalanság végét. Prágában az államfő szembe megy az új kormány megalakításra készülő pártokkal, Szófiában a volt államelnök a nemrég felállt kormány ellen tüntetők mellé állt.
Szerző(k): NAPIA kormányalakítással megbízott Pierluigi Bersani, a balközép Demokrata Párt (PD) főtitkára pénteken számol be Giorgio Napolitano államfőnek a pártokkal még mindig zajló konzultációi eredményeiről.
Szerző(k): InforádióRég nem látott optimizmus lett úrrá a romániai pénz és tőkepiacokon a múlt hét végi választásokat követően, a lej napok óta erősödik, a tőzsdei erőre kapott miközben a CDS-felárak a történelmi mélypont közelében vannak.
Szerző(k): Túrós-Bense LeventeVictor Ponta tisztségben lévő kormányfőt, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét, a parlamenti választásokon győztes Szociálliberális Szövetség (USL) miniszterelnök-jelöltjét bízta meg kormányalakítással Traian Basescu államfő, miután konzultált a parlamenti pártok vezetőivel - közölte hétfőn a román elnöki hivatal.
Szerző(k): MTIVan még idejük holnap délutánig a kormányalakításra készülő görög pártoknak a koalíciófeltételeinek kidolgozására. Családi veszekedés alakult ki a Paszoknál, taktikázik a Demokratikus Baloldal.
Szerző(k): NAPISzakértői kormány felállítására tett javaslatot Karolosz Papuliasz görög államfő - közölte Evangelosz Venizelosz, a hétfői kormányalakítási egyeztetésen részt vett szocialista PASZOK elnöke.
Szerző(k): InforádióElbukott a második görög kormányalakítási kísérlet is, a harmadik sem sanszosabb.
Szerző(k): NAPIEgy nap alatt kudarcot vallott a görög választásokon első helyezést elért párt koalícióalakítási kísérlete, nélküle viszont képtelenség összehozni a kormányt.
Szerző(k): NAPI