Nem kapott levegőt a maszkban a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky kórház két nővére, ezért levették azt, és maszk nélkül ápolták a koronavírusos betegeket. Felelőtlenségük miatt két tucat kollégájuk fertőződhetett meg koronavírussal - tudta meg az RTL Híradó.
Szerző(k): Szepesi AnitaNem látszanak újabb államadósság-válság jelei az euróövezetben az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) vezetője szerint. Klaus Regling egy kedden ismertetett interjúban arról is beszélt, hogy érdemes igénybe venni a koronavírus-járvány hatásainak ellensúlyozására összeállított 240 milliárd eurós hitelprogramot, amely az övezet számos kormányának jelenthet a piacinál kedvezőbb finanszírozást - írta az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz amerikai járványügyi szakemberek kedden, a szenátusban tartott washingtoni meghallgatásukon óvatosságra intettek a gazdaság újraindításával kapcsolatban. Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó amerikai intézet (NIAID) igazgatója szerint az újraindításhoz az lenne szükséges, hogy az adott tagállamban legalább két héten keresztül folyamatosan csökkenjen a diagnosztizált fertőzések száma - írta az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaFoglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a Pesti úti idősotthon ügyében a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda - közölte a rendőrség kedd délután az MTI érdeklődésére.
Szerző(k): Szepesi AnitaNem a székesfehérvári kórház statáriális gyorsasággal leváltott főigazgatója, Csernavölgyi István követte el a kirúgás okául említett mulasztást. A kórház lezárult belső vizsgálata szerint éppen az hibázott, akire a leváltása után átmenetileg Kásler Mklós humánminiszter rábízta az intézményt - értesült a hvg.hu.
Szerző(k): Szepesi AnitaValószínűleg rekordot dönt az idén a törlesztési csődbe kerülő államadósok száma az új koronavírus okozta világjárvány súlyos gazdasági sokkja miatt - idézi a Fitch Ratings kedden Londonban ismertetett tanulmányát az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Brussels Airlines belga légitársaság ezer alkalmazottjától válik meg a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságra hivatkozva - idézi a Le Soir belga napilapot az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaMintegy 1130 milliárd korona (15 255 milliárd forint) értékű intézkedéseket hozott eddig a cseh kormány a koronavírus-járvány következményeinek enyhítésére, ami a cseh bruttó hazai termék (GDP) 20,4 százalékának felel meg - közölte a cseh pénzügyminisztérium. Néhány cseh gazdasági szakértő bírálta, illetve kétségbe vonta a minisztériumi statisztika hitelességét az MTI szerint.
Szerző(k): Szepesi Anita