Egyre kevesebb az idő az új koronavírus-járvány nemzetközi elterjedésének megfékezésére, az országoknak gyorsan cselekedniük kell - mondta pénteken Genfben újságíróknak Tedrosz Adanom Gebrejeszuszm az Egészségügyi Világszövetség (WHO) főigazgatója. A hírt az MTI közölte.
Szerző(k): Domokos ErikaKínában, a világ legnagyobb autópiacán, 92 százalékkal esett az új autók eladása február első két hetében éves összevetésben az új koronavírus okozta járvány egyik hatásaként - írta az MTI a TASZSZ-ra hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaCsökkent az amerikai magánszektor teljesítménye februárban az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport pénteken közzétett jelentésének tanúsága szerint: falnak ütközött a feldolgozóipar és a szolgáltató szektor is, mivel a vállalatokat egyre jobban aggasztja az új koronavírus által okozott járvány - írta az MTI a Reuters hírügynökségre hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaCsökkenéssel nyitottak pénteken a New York-i tőzsde irányadó indexei, a befektetők a biztonságosabb eszközök, így az államkötvények és az arany felé fordultak, mert aggasztja őket, hogy Kínában és Kínán kívül is jelentősen nőtt az új koronavírus által megfertőzött betegek száma - írta az MTI. A vezető nyugat-európai tőzsdék indexei is mínuszban állnak.
Szerző(k): Domokos ErikaKilenc rendőr megsebesült, és 24 embert őrizetbe vettek a hatóságok csütörtök este, amikor zavargásba torkollott a helybeliek tiltakozása egy kelet-ukrajnai településen amiatt, hogy a hatóságok falujuk szanatóriumában akarják elhelyezni el a kínai koronavírus-járvány gócpontjából, Vuhanból elhozott 45 ukrán és 27 külföldi állampolgárt - hozta nyilvánosságra pénteken az ukrán belügyminisztérium.
Szerző(k): Domokos ErikaA vártnál jobb teljesítményt nyújtott februárban az euróövezeti gazdaság a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet előzetes felmérésének pénteken publikált eredménye alapján.
Szerző(k): Szepesi AnitaIsmét emelkedett a koronavírussal összefüggésben a napi új fertőzöttek száma Kínában, de az egy napon belül jelentett gyógyultak száma továbbra is meghaladja az új betegekét.
Szerző(k): Szepesi AnitaÚj koronavírus-fertőzött betegek mintáit vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy a Covid-19 vírus inkább az influenzához hasonlóan viselkedik és nem úgy, mint a SARS-vírus, ezért jóval könnyebben terjed a korábban feltételezettnél.
Szerző(k): K. Kiss Gergely