A tagi hozzájárulás emeléséről döntött a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ), ami azt jelenti, hogy ha kis mértékben is, de drágulnak az üzemanyagok június 1-jétől.
Szerző(k): Szász PéterÁtlépte a 100 milliárd forintot a vállalkozások igénye a versenyképességi támogatásra, ezért a kormány bővítheti a versenyképességi hozzájárulások keretösszegét - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután három cégnek adott át támogatási okiratot.
Szerző(k): Domokos ErikaVlagyimir Putyin és kormánya mintaszerűen kezeli a válságot, ha azt nézzük, hogy hatalmi politikai szempontból mi a legokosabb viselkedés. Az borítékolható, hogy ebből helyzetből is úgy fog kikerülni, hogy uralma csorbítatlan marad országa felett.
Szerző(k): Komócsin SándorUgrásszerűen nőtt a munkahelyvédelmi bértámogatási programra jelentkezők száma az elmúlt két hétben - közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): Domokos ErikaA veszélyhelyzet bevezetésével járó kötelező maszkviselés Romániában elég nagy kiadást jelent, főként a többgyermekes családoknak - írja a Maszol.
Szerző(k): Barabás JúliaAjkán, Budapesten, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Nagykanizsán, Pécsen, Szegeden, Veszprémben kezdik meg a szennyvizes megoldást a kutatók.
Szerző(k): Csernátony CsabaJelentősen csökkent a magyar háztartások fizetőképessége a koronavírus-járvány okozta gazdasági sokk miatt. Az Intrum fizetőképességi index az idei első negyedévben az elmúlt 5 év legalacsonyabb értékét vette fel. A GDP 15, a foglalkoztatottság 8 százalékkal is csökkenhetett egyetlen hónap alatt.
Szerző(k): Herman BernadettSzomjazik a föld, az ország középső és keleti felén aszály van, mind az őszi, mind a tavaszi vetések szenvednek a csapadékhiánytól és az állattartók is bajban vannak, kormányzati segítségre van szükség - véli a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége.
Szerző(k): Tóth László Levente