Az szja-rendszer átalakítása, az európai minimálbér bevezetése, a vállalkozók esélyegyenlőségének megteremtése és a korrupció visszaszorítása is szerepel az ellenzék azon gazdasági elképzelései között, amelyeket a Momentum, a Jobbik, a Demokratikus Koalíció (DK) és a Párbeszéd politikusai ismertettek keddi, online sajtótájékoztatójukon - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaRomániát aggasztja egy Brüsszelben készülő ötlet: az EU leállíthatja a jogállamisági mechanizmus révén a támogatások kifizetését. Az ország nem bizonyította, hogy hatékonyan küzd a korrupció ellen, legfelsőbb bírósága pedig megkérdőjelezi az uniós jogot. Viszont a választókon látszik Kelet-Európában, hogy elegük lett a korrupcióból. Szlovákiában és Bulgáriában már győztek a változást ígérő pártok, miközben Magyarországon az Orbán-, Lengyelországban a Morawiecki-kormányok ellen már az Európai Bizottság is lépésekre készül - vélik francia elemzők.
Szerző(k): Szabó DánielNem Simonka György nem indul a 2022-es választáson képviselőnek. A korrupciós ügye miatt vádemelés alatt álló politikus szerint a Fidesznek nyerhető a körzet egy másik jelölttel.
Szerző(k): Szabó DánielElőállította a rendőrség Robert Fico volt szlovák miniszterelnököt, a legnagyobb ellenzéki párt, az Irány (Smer-SD) elnökét Pozsonyban csütörtökön, közvetlenül azelőtt, hogy megkezdődött a párt által bejelentett - a kormány politikájának bírálatára szervezett - tiltakozó menet - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
Szerző(k): K. Kiss GergelyPár hónapot kell kihúznia és újabb több milliós végkielégítéshez juthat a fideszes politikus, akinek a mentelmi jogát hivatali vesztegetés elfogadása miatt kérték ki.
Szerző(k): Csernátony CsabaA Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) hétmilliárdos vagyont tüntetett fel a 2020-as beszámolójában: cégek, ingatlanok mellett tavaly év végén több mint kétmilliárd forintjuk volt készpénzben, illetve bankbetétben. Az elmúlt években a végrehajtási szakma és szervezet átalakításának nem titkolt célja az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom javítása volt. Ám ebbe, úgy tűnik, egy kis hiba csúszott: az ügyészség gyanúja szerint az MBVK elnöke 885 millió forintot kaphatott bírósági végrehajtói kinevezések "elintézéséért", és a pénzből juthatott az igazságügyi tárca lemondott államtitkárának is.
Szerző(k): Domokos ErikaBizonyíték hiányában vádemelés nélkül zárta le a svájci ügyészség az I. János Károly, volt spanyol király ellen pénzmosás gyanújával indított nyomozását hétfőn.
Szerző(k): Szász PéterMegkezdte kedden börtönbüntetésének letöltését Claude Guéant volt francia belügyminiszter, akit még 2017-ben ítéltek el egy sikkasztási ügyben. Nicolas Sarkozy volt államfő egykori legfőbb bizalmasa az első olyan volt francia kormánytag, aki börtönbe vonult.
Szerző(k): Szász Péter