Egyetlen ajánlattevőként a K&H Bank Zrt. lízingelheti Pécs közvilágítását nettó 1,4 milliárd forintért. A bank vélhetően alvállalkozóval cserélteti le és helyezteti üzembe a világítási eszközöket.
Szerző(k): Németh GézaEgy jó tervezéssel az épület működtetéshez szükséges energia felét meg lehet takarítani, a spórolást azonban már a telekvásárlásnál elkezdhetjük - hívja fel az építtetők, felújítók figyelmét a Construma ÖkoCity kiállításának szervezője, Kárpáti József, az ÉVOSZ könnyűszerkezet-építő tagozatának elnöke.
Szerző(k): Szepesi AnitaA következő hónapokban a már futó kazáncsere, kémény- és fűtéskorszerűsítési program mellett további két alprogram indul rövidesen az Otthon melege program keretein belül. Júliustól gázkonvektor-cserére, augusztustól háztartási-nagygép cserére lehet pályázni - jelentette be Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (Nfm) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára szerdán, a Construma Öko City kiállításának megnyitása alkalmából.
Szerző(k): Szepesi AnitaÖt hét elteltével 500 milliárdról 200 milliárd forintra módosította a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szervezete a közszféra intézményeinek energiakorszerűsítési munkáinak elvégzésére kiírt közbeszerzésének keretösszegét. Az Együtt szerint még mindig képtelenül magas összeg a tender keretösszege.
Szerző(k): Domokos ErikaNyáron kezdődhet a Lánchíd és a Váralagút teljes felújítása, a munkák 2019 végéig húzódnak – írja a hvg.hu a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére benyújtott előterjesztésre hivatkozva.
Szerző(k): Szepesi AnitaNem elírás az állami és önkormányzati intézmények energiahatékonysági beruházásainak elvégzésére kiírt tender keretösszege, az valóban 500 milliárdos munka elvégzésére szól. Az NFM szerint a felhívásban összesített érték szerepel, amit az ajánlatkérő nem köteles teljesen kimeríteni. Az Együtt alelnöke visszavonatná a gigatendert.
Szerző(k): Domokos ErikaA hazai közbeszerzések közt rekordösszegű, 500 milliárdos tender kiírása a Transparency International Magyarország jogi igazgatója szerint nem szabálytalan, de ekkora keret négy évre lekötése nem lehet feltétlenül hatékony. \"Ezt a mostani kiírást nehéz másként értelmezni, mint a 2018-ban hivatalba lépő kormány kezének a megkötését\" - véli az igazgató.
Szerző(k): Domokos ErikaAz NFM egyik szervezete nettó 500 milliárd forint keretösszegű közbeszerzési eljárást írt ki a közszféra uniós támogatású energiahatékonysági beruházásainak megvalósítására. Az Együtt a tender miatt bejelentést tesz az OLAF-nál.
Szerző(k): Domokos Erika