Módosítják a Kossuth tér átépítésének terveit, ugyanis megmentésre érdemes épületmaradványokat találtak a munkálatok során - írja az urbanista.blog.
Szerző(k): portfolio.huA kisajátítási törvény módosítását direkt a Kossuth téri metrómegálló feletti épületre, a MTESZ székházra írták - tudta meg az Origo. Az ellenzéki pártok tiltakoznak a tervezet ellen.
Szerző(k): NAPIA legfrissebb vízállásjelentések alapján eldőlt, hogy el kell árasztani a Kossuth téren épülő mélygarázs munkagödrét - jelentette be Wachsler Tamás, a Steindl Imre-program vezetője a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján szombaton.
Szerző(k): MTIÜgyészségi vizsgálatot kezdeményez az Együtt-PM a Kossuth téri mélygarázsépítés és a beruházáshoz kapcsolódó fakivágás ügyében, mivel súlyosan jogsértő elemeket talált az engedélyezés körül. Az ökopárt és szövetségese sürgős eljárásban az engedélyező határozat visszavonását kéri az ügyészségtől.
Szerző(k): NAPIA kormány a Steindl Imre programra újabb 7,2 milliárd forintot biztosít a Magyar Közlönyben ma megjelent kormányhatározat szerint.
Szerző(k): NAPIA Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint a Kossuth térre vezető utcákban lehet majd gyakrabban rendőrökbe botlani.
Szerző(k): MTIA jelenleg is futó Kossuth tér rekonstrukció és az orosházi főtér építése mellett a pannonhalmi főteret is a KÉSZ Építő Zrt. újíthatja meg. Az új teret várhatóan 2013 őszén adják át.
Szerző(k): NAPIAz V. kerületi önkormányzat a Kossuth tér rekonstrukciójához kapcsolódóan felújítaná a tér és a képviselői irodaház közti területet: az Olimpia parkot és a Falk Miksa utcát - uniós támogatással, nettó 1,2 milliárd forintért.
Szerző(k): Domokos Erika