Az autógyárak termelésének felfutása és az európai konjunktúra javulása is fűtötte februárban az ipar termelését a piaci elemzők szerint.
Szerző(k): MTI-Eco, EconomxAz előzetes becslés szerint közel hét százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom idén februárban.
Szerző(k): EconomxA KSH is közölte a 2,2 százalékos tavalyi - Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által már hétfőn bejelentett - hiányadat részleteit.
Szerző(k): EconomxTavaly tovább nőtt a legszegényebb és a legkedvezőbb anyagi helyzetben lévő családok fogyasztása közötti különbség, a többségnek újra összébb kellett húznia a nadrágszíjat, még ha kevésbé is, mint 2012-ben. A rezsicsökkentés és a cigarettaár-emelés megtette hatását.
Szerző(k): EconomxAz ipari termelői árak átlagosan 0,7 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz képest. A feldolgozóipari ágazatokban a legnagyobb súlyt képviselő kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás; gép, gépi berendezés gyártása és kohászat, fémfeldolgozás árai jelentősebben növekedtek, míg az energiaszektorban ismét csökkentek az árak.
Szerző(k): EconomxA múlt év második felétől jelentősen javította a kiskereskedelmi forgalomra vonatkozó adatokat szerdán kiadott jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A januári kiskereskedelmi forgalom volumene így 6,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az első becslés alapján március elején közölt 3,9 százalék helyett.
Szerző(k): MTI-Eco, EconomxA nemzetgazdaságban – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – a bruttó és a nettó átlagkeresetek egyaránt 0,9 százalékkal nőttek a 2013. januárihoz viszonyítva. 2014 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 226 600 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 241 900, míg a közszférában – a nem közfoglalkoztatás keretében – foglalkoztatottak 230 000 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 78 500 forint volt a KSH adatai szerint.
Szerző(k):Januárban az építőipar termelése mind kiigazított adatok szerint, mind munkanap-tényezővel kiigazítva 15,9 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Szezonálisan kiigazítva, a decemberihez képest 0,8 százalékos a növekedés - közölte a KSH.
Szerző(k): Economx