A hónapok óta alacsonyan járó infláció jót tesz a béradatoknak, a bruttó bérek ugyanis csak kissé nőnek, míg a reálbérek egyenesen szárnyalnak - papíron. A cégek továbbra is a tavalyinál kevesebb embernek adnak munkát.
Szerző(k): Domokos LászlóAz eltérő módszertan miatt más eredményeket mutatott ki a magyar és az uniós statisztikai hivatal az itthoni lakossági áram- és gázárak változásáról.
Szerző(k): Leszák TamásEz év áprilisában az építőipar termelése a kiigazítatlan adatok szerint 9,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ami az alacsony előző évi bázis mellett a szerkezetépítés és az út- és vasútépítés növekedésének köszönhető - közöltek a KSH. Rossz hír viszont, hogy év per év alapon 13 százalékkal csökkent az új szerződések volumene.
Szerző(k): NAPIA legalább ötfős cégeknél az egy vállalkozásra jutó átlagos létszám 2008-2012 között alig változott, 25-26 fő körül mozgott, míg az alkalmazásban lévők száma a 2008-as 1,95 millió főről 2012-ben 1,82 millióra mérséklődött. A KSH munkaerő-felmérésénél 2004 óta jelentős módszertani változás nem volt.
Szerző(k): NAPIMagyarországon is bevezetik 2014-től az ifjúsági garanciaprogramot, több lépésben. Az NGM és a Nemzeti Munkaügyi Hivatal szakértői már dolgoznak a megvalósítás és az uniós finanszírozás részletein.
Szerző(k): Domokos LászlóVégre nemcsak minimális mértékben nőtt az ipar termelése áprilisban, a szép számok – az előző évi alacsony bázis mellett – elsősorban a járműgyártás jókora növekedésének köszönhető.
Szerző(k): Domokos LászlóÁprilisban a primőr termékek megjelenése és a márciusi tél is erősítette a termelői árakat - derül ki a KSH friss adataiból.
Szerző(k): NAPIVisszaesett áprilisban a vendégéjszakák száma Magyarországon, megtörve az első negyedév trendjét. A piac átrendeződését mutatja a többcsillagos szállodák gyérülő kihasználtsága, illetve a fapados utasok számának bővülése.
Szerző(k): Nagy László Nándor