Kedvezően változott május-júliusban a munkaerőpiaci helyzet a TakarékBank és az ING elemzője szerint, akik azonban úgy vélik, hogy év végére ismét 11 százalék közelébe kúszhat az állástalanok aránya.
Szerző(k): MTIValamivel több foglalkoztatott, ugyanannyi munkanélküli – de közte több férfi és kevesebb nő -, egyre rosszabb helyzetben a fiatal munkavállalók – közölte kedd reggel a Központi Statisztikai Hivatal.
Szerző(k): NAPIA legtöbb termékből kevesebbet vásárolunk, így a kiskereskedelmi értékesítés júniusi volumene 1,7 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Szerző(k): NAPIMunkalehetőségek, szociális- és egészségügyi ellátottság, oktatási helyzet, a fizetés nagysága – csak néhány szempont azok közül, amelyeket összegyűjtött a Napi Gazdaság Online annak érdekében, hogy összehasonlíthassa a vidéki magyar nagyvárosokat.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA várakozásoknak nagyjából megfelelően alakultak a keresetek júniusban az MTI által megkérdezett elemzők szerint, így a bérek növekedése nem okoz inflációs nyomást.
Szerző(k): MTIMind a születések, mind a halálozások száma nőtt az idei első félévben, ám mivel az előbbi nagyobb mértékben, ezért valamelyest csökkent a lakosság természetes fogyása.
Szerző(k): NAPIA nemzetgazdaságban – a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – a bruttó átlagkeresetek 4,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,6 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit - közölte a KSH.
Szerző(k): NAPIÚjabb 11,2 százalék tűnt el az építőipari termelésből, a júniusi adatok szerint ennyivel csökkent az országos építési szerelési tevékenység értéke - közölte a KSH. Az első félévi lemaradás 10,1 százalékos 2011-hez képest. Az új szerződések növekedésének köszönhetően viszont a június végi szerződésállomány kismértékben magasabb volt az előző évinél.
Szerző(k): NAPI