A KSH legfrissebb jelentése szerint 3 millió 851 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma 2011 negyedik negyedévében, 1,2 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbival lényegében megegyezett, 459 ezer fő volt, amely 10,7 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett.
Szerző(k): NAPITöbb, a népegészségügyi termékadó által érintett élelmiszer is bekerült a KSH fogyasztói árszínvonal számításához használt idei kosarába.
Szerző(k): Ádám ViktorA várakozásokat meghaladva nőtt a kiskereskedelmi forgalom novemberben az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik ezzel együtt arra számítanak, hogy az idén visszaesik a forgalom. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint jól teljesített a magyar kiskereskedelem mind az Európai Uniót, mind a régiót tekintve, az év összességében ugyan stagnált, de kedvező tendencia, hogy szeptembertől az éves változás gyorsuló ütemben növekszik.
Szerző(k): MTI-EcoA novemberi kiskereskedelmi forgalom 1,1 százalékkal bővült, az év első 11 hónapjának a teljesítménye így is megegyezik a tavalyival. Az internetes értékesítés továbbra is dinamikusan bővül, bár nem ez vezérli az indexet.
Szerző(k): NAPICsaknem 2011 egészében az átlagkereset 4,7 százalékkal meghaladta a tavalyit. A versenyszféra enyhén felfele húzza az átlagot.
Szerző(k): NAPICsendes nap lehet a pénteken piacokon – legalábbis fontos makróadatok nem zavarnak sok vizet. Esetleg Fellegi lephet meg minket - ám erre kevés az esély.
Szerző(k): NAPIAmíg Pest megyében tavaly érdemben nőtt a regisztrált közvádas bűncselekmények száma, Addig Budapesten javult a helyzet.
Szerző(k): Domokos László2011 novemberében az építőipari termelés volumene 3,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ami az alacsony bázis mellett az út- és vasút-felújítási munkáknak volt köszönhető - közölte a KSH. A magasépítés volumene továbbra is lemaradt, a megkötött szerződések volumene több mint egyharmadával csökkent.
Szerző(k): NAPI