Több mint 350 kárbejelentés érkezett a K&H Biztosítóhoz január elején a pár nappal korábbi földrengések miatt. A károk eddigi becsült összege 27 millió forint, azaz lakásonként átlagosan 75 ezer forint kár keletkezett.
Szerző(k): Herman BernadettA téli idővel beindult a kátyúszezon is, a kátyúkárok kétharmadát az első negyedévben jelentik a gépjármű-tulajdonosok - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Szerző(k): Szász PéterErős, 6,2-es földrengés pusztított az indonéziai Szulavézi-sziget (Celebesz) nyugati részén. A katasztrófában legalább 34-en meghaltak, több mint hatszázan megsérültek - írta az MTI-re hivatkozva a Hvg.hu.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz időjárási káresemények mellett a gazdasági és piaci jellegű kockázatoknak is kitett mezőgazdasági termelők számára mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszer néven egy új kockázatkezelési eszközt vezet be az Agrárminisztérium.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaEddig mintegy 1070 kárbejelentés érkezett a két ünnep közötti földrengéssel kapcsolatban az Aegon Biztosítóhoz, az ügyfelek által becsült kárösszeg 234 millió forint.
Szerző(k): Herman BernadettJó hír a lakásbiztosítással rendelkezőknek, hogy fizetnek a biztosítók földrengéskárokra is. Rossz hír viszont, hogy a régi biztosítások között sok az elavult, amely alulbiztosítja az ingatlant, így nem térít eleget a biztosító - figyelmeztet a CLB Biztosítási Alkusz.
Szerző(k): Herman BernadettSajtóhírek szerint eddig heten vesztették életüket, és tucatnyi embert kórházba vittek a keddi horvátországi földrengés után. Orbán Viktor levélben ajánlotta fel Magyarország segítségét horvát kollégájának a helyreállításban.
Szerző(k): Domokos ErikaÚjabb, a korábbiaknál erősebb, 6,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg Horvátországot kedden kora délután, a természeti katasztrófának egy gyermekáldozata van, és több sérültje - írja a helyi sajtóra hivatkozva az MTI zágrábi tudósítója. A földmozgást Magyarországon is érezni lehetett.
Szerző(k): Domokos Erika