A Wizz Air március végéig 40 millió euró (mintegy 13 milliárd forint) kárt szenved el a koronavírus-járvány miatti keresletcsökkenés és a repülési tilalmak miatt, de várhatóan júliustól ismét teljes kapacitással üzemelhet a magyar hátterű diszkont légitársaság - mondta Váradi József vezérigazgató pénteken az MTI-nek.
Szerző(k): Domokos ErikaBár tavaly rekordévet zárt a globális filmpiac, a koronavírus-járvány miatt a szakértők szerint hetekre vagy hónapokra jelentősen visszaeshet a mozik látogatottsága, ami a becslések alapján máris akár ötmilliárd dolláros (1517 milliárd forintos) bevételkiesést jelenthet világszerte - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA februári viharkárok a korábban becsültnél is jóval magasabbak. Csak a lakásbiztosításokra már átutalt vagy folyamatban lévő kifizetések összege is jelentősn meghaladja a kétmilliárd forintot, amit tovább növelnek az ipari létesítményekben bekövetkezett károk, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Szerző(k): Herman BernadettCsehországban a Sabine névre keresztelt vihar tarolta le a fél országot 180 kilométer/órás széllökéseivel, a kár több milliárd korona lehet a korábbi hasonló katasztrófák költségei alapján becsülve.
Szerző(k): Barabás JúliaTarvágással irtottak ki egy Tisza menti védett területen álló, idős ártéri ligeterdőt. A vízügy kezelésében lévő, kilencven év körüli erdő kitermelése szabálytalanul zajlott és súlyosan természetkárosító hatása van - adta hírül a WWF Magyarország környezetvédelmi szervezet.
Szerző(k): Domokos ErikaTetőket bontott meg, fákat döntött ki és kéményeket rongált meg a szél - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hétfő este az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz elmúlt heti viharok nyomán közel tízezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz. A társaságok úgy kalkulálnak, hogy az elkövetkező hetekben akár az egymilliárd forintot is elérheti a kifizetések összege - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Szerző(k): Herman BernadettHárom sérültje van a viharos időjárásnak Csehországban, amely jelentős anyagi károkat okozott.
Szerző(k): Csernátony Csaba