Több száz kárbejelentés érkezett a múlt hétvégi viharok miatt az MTI által megkérdezett biztosítókhoz kedd reggelig.
Szerző(k): MTISokaknak csalódás lesz a vihar utáni kártérítési összeg, hiába van biztosításuk – jelezte az első kárbejelentési roham után a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. Aokan elbukják a tetőtérben vagy az ingóságokban keletkezett százezres károkat, mert a vagyongyarapodásra a tulajdonos nem terjesztette ki a biztosítása fedezetét.
Szerző(k): EconomxA kedd délutáni viharos időjárást követően több mint 4 ezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz, a kár becsült értéke 400 millió forint - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz.
Szerző(k): MTIA kárfelmérés és a helyreállítási munkák folynak a Balaton déli partján ott, ahol egy hónapja még a magas vízállás és az északi szél miatt kiöntött a tó - mondta el az InfoRádiónak Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere.
Szerző(k): Inforádió, EconomxMeghosszabbították T. Csaba és M. Zsolt előzetes letartóztatását, valamint T.-né R. Erika házi őrizetét a Quaestor-ügyben csalás és más bűncselekmények miatt indult eljárásban, a végzés azonban nem jogerős - közölte a Fővárosi Törvényszék.
Szerző(k): MTIMárcius 4-től újból köthet kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéseket a KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület. Az MNB ugyanis feloldotta az értékesítés felfüggesztésére vonatkozó korlátozást, mivel a biztosító megfelelő, a korábbi tartalékhiányt megszüntető pénzügyi tervet nyújtott be.
Szerző(k): EconomxTíz év alatt összesen 1400 milliárd eurónyi kárt okozna az Európai Unió gazdaságának, ha visszaállítanák a schengeni övezeten belüli határokat - írja ma publikált tanulmányában a német Bertelsmann Alapítvány. Magyarország sem úszná meg.
Szerző(k): EconomxFebruár 15-ig nyújthatják be kérelmüket az új igénylők a Quaestor és a Hungária kötvényesek kárrendezését végző Kárrendezési Alaphoz. Azon Quaestor-kötvényeseknek, akik korábban a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapjánál határidőben jelezték igényüket, nincs teendőjük, kérelmük az új alaphoz kerül.
Szerző(k): MTI