A Magyar Fürdőszövetség azt kéri a parlamenttől, hogy az üdülési csekket felváltó Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP) alszámlái között legyen átjárhatóság, és a kártyát fogadhassák el az uszodák is - mondta Juhász Szabolcs főtitkár sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Szerző(k): MTIKötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság csütörtökön a cafeteria-rendszer átszervezése miatt – értesült a BruxInfo. A testület szerint az Erzsébet-utalvány és a Széchenyi Pihenő Kártya bevezetésének módja uniós belső piaci jogszabályokba ütközik.
Szerző(k): NAPIMind nagyobb a valószínűsége, hogy jövőre ismét dolgozhatják át a munkáltatók a cafeteria-rendszerüket, ugyanis a két legfontosabb pillér, a Szép kártya és Erzsébet utalvány kibocsátásának és elfogadásának szabályait egyaránt módosítani kívánja a kormány.
Szerző(k): Hőnyi GyulaA kormány áttekinti a Széchenyi Pihenőkártya Kártya (SZÉP-kártya) rendszerének eddigi tapasztalatait, az év során beérkezett módosítási javaslatokat, ezek mérlegelését követően pedig előkészíti a kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló kormányrendelet módosítását - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy képviselői kérdésre adott írásbeli válaszában.
Szerző(k): MTI-EcoAz új cafeteria elemek, a SZÉP-kártya és az Erzsébet-utalvány ügyében tovább vizsgálódik Brüsszel. Ha nem küldünk megfelelő válaszokat, akár bíróság elé is vihetik az ügyet.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA Szép-kártya rendszere miatt kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára csütörtökön Hévízen.
Szerző(k): MTI-EcoA kiadott Széchenyi Pihenőkártyák (Szép-kártya) száma április végén átlépte a félmilliót. A három kibocsátó összesen 534 ezer kártyát bocsátott ki, az elfogadóhelyi szerződéseik száma pedig elérte a 21 ezret.
Szerző(k): MTI-EcoA kormány a Szép-kártya és az Erzsébet utalvány ügyében győzködi Brüsszelt – a tárgyalások még folynak. Mint ismert az Európai Bizottság vizsgálatot indított a két cafeteria elem ügyében, s ha a magyar kormány nem puhít a feltételeken, ez ügyben is megindulhat a kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen, az NGM helyzetértékelése szerint is.
Szerző(k): Papp Zsolt