Már a hirdetések közel ötödében szerepel valamilyen bérre vonatkozó információ, válaszolta megkeresésünkre a Profession.hu. A leggyakrabban a fizikai munkásoknál transzparens a bér. A versenyképes fizetés hívószót is egyre gyakrabban használják, de hogy ez pontosan mit takar, ennek is megpróbáltunk utánajárni.
Szerző(k): Koncsek RitaAztán elbukta. Fogalma sem volt, micsoda értékre bukkant, így csupán néhány felvételt készített, majd amikor felvilágosították a lelet értékéről, már késő volt visszamennie.
Szerző(k): Sánta AndrásMinden várakozást felülmúlt 2022-ben a magyar turizmus teljesítménye: az ágazat továbbra is emelkedő pályán mozog, így a szektor teljesítménye idén meghaladhatja a 2019-es rekordévben elért eredményeket – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) igazgatóságának elnöke.
Szerző(k): Varga CsengeOrszágos rendszerhiba miatt nem lehet ügyet intézni a kormányablakokban és az okmányirodákban, a hiba elhárítása folyamatban van.
Szerző(k): EconomxHiába nőtt jelentősen a vállalkozások energiaköltsége, a korábbi válságokkal szemben most nem tehetik meg, hogy a fizetések befagyasztásával spóroljanak. Az érdekképviseleti beszámolók szerint az sem jellemző egyelőre, hogy a gazdasági szereplők a bérek rendezése helyett a juttatások emelésével kompenzálják a dolgozókat. Ösztönzőnek viszont továbbra is jó választás a cafetéria.
Szerző(k): Nagy KristófUgyan a legújabb szabályoknak megfelelően a SZÉP-kártyák esetében megtörtént a zsebek eltörlése, átmenetileg mégis előfordulhat, hogy a fizetésnél továbbra is zsebet kell választani.
Szerző(k): EconomxA héten és a jövő héten is várhatóak kisebb fennakadások a szolgáltatásokban.
Szerző(k): EconomxHolnaptól az eddigi három alszámla helyett egyetlen számlán rendelkezhetünk majd a SZÉP-kártya juttatásunkkal. A kártyakibocsátó bankok vasárnap délután-estétől hétfő hajnalig üzemszünetet hirdettek. Ezen időszakban nem csak fizetni nem tudunk, de az egyenlegünket sem tudjuk lekérdezni.
Szerző(k): Gecsei Ádám