A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Waberer's kártérítési pert kezd a legnagyobb európai kamiongyártókkal szemben. Azért várnak ellentételezést, mert a cégek kartelleztek, túlárazták a járműveket, ezzel veszteséget okoztak a vállalatnak.
Szerző(k): Szabó DánielA hazai uránbányászat valójában soha sem volt gazdaságos, a rendszerváltás előtt mégis megérte fenntartani. Az állam a mai napig százmilliókat fizet az egykori bányászoknak az egészségkárosodásuk miatt, de a környezeti károk is adóforintokba fájnak. A mecseki uránbányák újranyitása viszont messzire került.
Szerző(k): Szabó DánielMár mintegy kétezer kárigény érkezett a Green Holidays pórult járt utasaitól a biztosítóhoz péntek estig; még nem lehet tudni, mekkora az összes kárigény, illetve a vagyoni biztosíték elég lesz-e a kártalanításra - mondta Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) szóvivője az M1-en.
Szerző(k): Domokos LászlóDöntött a kormány a vörösiszap-károsult emberek jogerős vagyoni kárának megtérítéséről, amelynek összege mintegy hetvenmillió forint - jelentette be az MTI tudósítása szerint a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szombaton Devecserben.
Szerző(k): Szepesi AnitaNapi 23 ezer euró kárátalányt követelhet a BKV szerelvényenként az orosz Metrowagonmash-tól a forgalomból múlt pénteken kivont járművek után - tudta meg a hvg.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóHa a javítási költségek meghaladják a pótlás költségeit, a biztosítók totálkárossá nyilvánítják a gépjárművet - idézi Hangyási István, a Mabisz Gépjármű Kárrendezési Bizottság elnöke Világgazdaságnak adott interjúját az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaSokan próbálnak kártérítést kapni a légitársaságoktól, miután gépük madárrajjal ütközés miatt késett, de hiába. Lapunk megkereste az egyik, légiutasok jogsegélyét ellátó vállalkozást, hogy mit is kell tudni az ilyen esetekről.
Szerző(k): Szász PéterA Synergonnak jogerősen 42 millió forint kártérítést kell fizetnie annak a kis cégnek, amelytól ellopta a szoftverét 15 évvel ezelőtt - tudta meg a 24.hu.
Szerző(k): Domokos Erika