Rózsa Dávid lett az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) új főigazgatója - írja az MTI az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) tájékoztatása nyomán.
Szerző(k): Szász PéterAz egészségügyi intézményekben szükséges rend és fegyelem betartását minden esetben fokozottabb figyelemmel kell kísérni és betartatni - közölte Kásler Miklós miniszter, aki a magyarországi koronavírus-helyzetről tartott tájékoztatót a kórházak vezetőinek. A miniszter azt is elmondta, hogy a leggyakrabban enyhe lefolyású az új vírus okozta betegség.
Szerző(k): Domokos ErikaPintér Sándor belügyminiszter és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere felhívásban kéri az egészségügyben dolgozókat, hogy legyenek elérhetőek és ne utazzanak el.
Szerző(k): Csernátony CsabaMegalapítják a Magyar Klasszikus Zene Ifjú Nagykövete címet, évente két fiatal tehetség nyerheti el a kitüntetést.
Szerző(k): Herman BernadettA pedagógus szakszervezetek felháborítónak tartják a kormány által bejelentett 10 százalékos béremelést, mivel ez szerintük nem más, mint egy béremelésnek álcázott pótlék. Nem világos, hogy a pedagógusok mihez képest kapnának 10 százalékkal többet, illetve mivel pótlékként jelenik meg, azt bármikor el is veheti a kormány. Ez az ajánlat csak olaj a tűzre - írta az egyik szakszervezet. A sztrájkról sem tettek le.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz emberi erőforrások minisztere szerint "szeptemberre minden elkészül", és a következő tanévben bevezetik a megújult Nemzeti alaptantervet (Nat), illetve kerettanterveket (ket) az iskolákban. Kásler Miklós erről a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielJúliustól tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten az MTI tudósítása szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaTizennégy százalékkal nő január elsejei hatállyal a szociális szférában dolgozók fizetése - jelentette be az emberi erőforrások minisztere az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna