Bús Balázst nevezte ki a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnökének 2021. január 1-jei hatállyal - az alap általános kuratóriumi tisztújításával egy időben - Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, az NKA elnöke - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA veszélyhelyzetre való hivatkozással a Magyar Közlönyben december 29-én megjelent kormányrendeletekkel 2021. január 1-től új rendszerbe szervezte a kormány a magyar kórházak jelentős részét és az országos intézeteket. A szakmai irányítást az Országos Kórház Főigazgató, Jenei Zoltán gyakorolja, aki több, költségvetési vonzatú döntésben is illetékes.
Szerző(k): Szepesi AnitaKásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a járvány elleni küzdelem egyik fontos lépésének nevezte az első Pfizer-BioNTech oltóanyagszállítmány megérkezését Magyarországra.
Szerző(k): Szabó DánielTeljes a bizonytalanság a háziorvosok, alapellátásban dolgozó szakdolgozók körében, egyelőre ugyanis sem érdemi tárgyalásra, sem tájékoztatásukra nem került sor a november 25-i kormányhatározatban szereplő bérfejlesztésükhöz szükséges források biztosításáról - olvasható a Magyar Orvosi Kamara elnökének Kásler Miklós Emmi-miniszterhez írt levelében.
Szerző(k): Szepesi AnitaSzáz év múlva úgy fognak fogalmazni, hogy a magyar egészségügy előtt új jövő, új perspektíva nyílt ki - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere évértékelő beszédében.
Szerző(k): Domokos LászlóA tervek szerint három intézmény összevonásával egy több mint ezerágyas pszichiátriai, neurológiai és idegsebészeti óriásközpontot hozna létre a kormány. A szakmát nem vonták be az egyeztetésbe, a pszichiáterek és az addiktológusok tiltakoznak - írja a 24.hu.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaKórházigazgatókat nevezett ki pénteken Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. A klinikai központok, budapesti centrumkórházak és megyei kórházak vezetőinek megbízatása 2021. január elsejétől lesz hatályos - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMagyarország mérlegeli, hogy bekapcsolódjon-e a koronavírus elleni orosz vakcina klinikai vizsgálatába - közölte az emberi erőforrások minisztere hétfői online sajtótájékoztatóján az MTI szerint.
Szerző(k): Szepesi Anita