Kínai és orosz vállalatok egy Ukrajnában bevetett iráni modellhez hasonló támadó drónt fejlesztenek – közölték az ügyre rálátó európai tisztviselők. Ez pedig szerintük annak a jele, hogy Moszkva és Peking egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
Szerző(k): H. A.Több mint 63 millió ecstasy tabletta előállítására elegendő vegyi anyagot foglaltak le Olaszországban. A rakományt egy milánói székhelyű cégen keresztül próbálták eljuttatni Hollandiába.
Szerző(k): Horváth TiborA Space Pioneer magáncég Tianlong-3 hordozórakétája szerkezeti hiba miatt indult el tesztelés közben.
Szerző(k): G. É.A Kaliforniába érkező panda párt a Kínai Óriáspanda Megőrzési és Kutatási Központ szállította a célországba.
Szerző(k): Kiffer AnnaAz amerikai óriásvállalat többszörös árcsökkentéssel próbálta kezelni a kínai piacon uralkodó negatív tendenciákat.
Szerző(k): Vermes ÁdámImmár a távol-keleti nagyhatalom a legnagyobb külföldi beruházó Magyarországon a külügy szerint.
Szerző(k): T. E.Az új generációt sokkal inkább motiválja, hogy az elődök által létrehozott vállalkozásokat kivigye a nemzetközi piacokra – mondta az Economxnak Rózsai Rezső. A KPMG vezérigazgatója lapunknak azt is elárulta, hogy a sikeres cégépítéshez nem kellenek évtizedek, látott már példát arra, hogy pár éven belül birodalmat épített egy vállalkozó.
Szerző(k): Rádi BalázsMegérkezett az első menetrend szerinti légijárat a dél-kínai központból Magyarországra. Az új járat mintegy 56 ezerrel növeli a magyar főváros és a kínai nagyvárosok között elérhető ülőhelyek számát 2024-ben.
Szerző(k): Gulyas Ábel