A kínai kormányzat összesen 236 milliárd dollárnak megfelelő összeget költött részvényvásárlásokra a tőzsdei lejtmenet három hónappal ezelőtti megindulása óta.
Szerző(k): EconomxHiába esett több éves mélypontjára az arany árfolyama, az ázsiai vásárlók visszavonultak, s így hatéves mélypontra zuhant a kereslet is.
Szerző(k): EconomxA kínai befektetők az év eleje óta szinte folyamatosan vonják ki tőkéjüket az amerikai államkötvénypiacról, s úgy tűnik a japánok is csatlakoztak hozzájuk. A szakértők szerint nincs ok aggodalomra, pedig korábban sokak amiatt nyugtalankodtak, hogy túl sok amerikai állampapír van a két ázsiai ország befektetőinek kezében.
Szerző(k): EconomxA kínai kormány mintegy 900 milliárd jüant, azaz 145 milliárd dollárt költhetett eddig a tőzsdei áresés megállítására a Goldman Sachs szerint. Ezzel az erre szánt összegek fele mehetett el.
Szerző(k): EconomxA kínai részvények még további 14 százalékot eshetnek, ha a piac valóban az amerikai tőzsde 1929-es összeomlását követi - véli a neves technikai elemző, Tom DeMark.
Szerző(k): EconomxNagyot estek a kínai tőzsdék hétfő reggel, a kedvezőtlen ipari adat mellett az is nyomasztja a piacot, hogy sokak szerint gyengül a kormányzati intervenció.
Szerző(k): EconomxA kínai gazdaság pont annyival növekedett a ma reggel közzétett adatok szerint, mint amennyit a kormányzat korábban előrejelzett. Mindezt a tőzsdekrach, a visszaeső export ellenére. Mindez csak a kozmetikázott adatoknak köszönhető? Lehetséges - írja a Wirtschafwoche című német gazdasági hetilap elemző cikkében. Ennél fontosabb az, hogy milyen problémákkal kell a kínai gazdaságnak szembenéznie.
Szerző(k): EconomxMarc Faber, a híresen pesszimista tőzsdei szakember nem venne kínai részvényeket az elmúlt hónap hatalmas áresése ellenére sem.
Szerző(k): Economx