Tévesnek tarja a Kúria jogértelmezését Róna Péter bankár, amellyel felülbírált egy devizahiteles ügyében hozott egybehangzó első és másodfokú ítéletet. Nem ugyanaz a hitelkeret, mint a tényleges hitel.
Szerző(k): Komócsin SándorKözös kerékpár-kölcsönzési rendszert hoz létre Esztergom és a magyar-szlovák határ túloldalán lévő Párkány. A kétkerekűeket GPS-szel követik a diszpécserek.
Szerző(k): Barabás JúliaTöbb mint 650 milliárd forint új lakáshitel került 2017-ben a piacra, ami 39 százalékos növekedést jelent. Ugyanakkor az új hitelek közel felénél a törlesztőrészleteket maximum egy évig rögzítették, ezek pedig jóval kockázatosabbak a több évig fix kamatozású társaiknál - hívja fel a figyelmet a BankRáció.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaA sokak által igénybe vett „gyorskölcsönök” esetében a thm-ben feltüntetett hiteldíjon felül fizetendők, s akár jelentősen megnövelhetik az ügyfél terheit a különböző kényelmi szolgáltatások – így lakásban való törlesztés, gyors hitelbírálat, kiegészítő biztosítások –, illetve a késedelem vagy a futamidő meghosszabbításának díjai. E kölcsönfajta igénylése előtt (is) szükség van az ügyfél előzetes alapos tájékozódására, s tudatos döntésére - közölte az MNB.
Szerző(k): Domokos LászlóTöbb százezer nyugdíjasnak vannak hiteltartozásai vagy díjhátralékai Lengyelországban. Az adósság teljes összege meghaladja a budapesti négyes metró költségét. Az eladósodás egyik oka, hogy egyes rokonok lenyúlják a nyugdíjasok pénzét.
Szerző(k): Barabás JúliaBaba- és gyermekruha-kölcsönző szolgáltatást indít a Tchibo német kiskereskedelmi üzlethálózat, kihasználva ezáltal a megosztáson alapuló, egyre népszerűbb és ismertebb gazdasági modell előnyeit.
Szerző(k): Szepesi AnitaEgy lépéssel közelebb került a csődhöz az Steinhoff International Holdings NV, miután a vállalat közleménye szerint a hitelező bankok elkezdték zárolni számláikat.
Szerző(k): Komócsin SándorNagy hitelt nyújt Lengyelország Vietnamnak abban a reményben, hogy azzal a lengyel cégeknek teremtenek jó üzleti lehetőségeket.
Szerző(k): Barabás Júlia