A magyar költségvetés erején felül biztosítja a határok védelméhez szükséges forrásokat - írta a pénzügyminiszter szombati Facebook-bejegyzésében.
Szerző(k): EconomxA héten Gulyás Gergely még azt ígérte, hogy nem nyúlnak bele a rezsicsökkentésbe.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA polgármester büszkén ecsetelte, hogy kilenc év alatt megduplázódott az iparűzési adóból befolyt összeg a városban.
Szerző(k): Hercsel Adél1955 óta először keletkezett aktívum augusztusban, de ebben szerepet játszott az, hogy a kormánynak nem sikerült elérnie a diákhitel elengedését, így az ezzel kapcsolatos 319 milliárd dolláros kiadási összeg végül is a költségvetésben maradt. Az amerikai legfelsőbb bíróság júniusban semmisítette meg a Biden-kormányzat diákhitel-elengedési programját.
Szerző(k): Economx.huA nyugdíjasok, a családosok és a gazdák is az állami támogatások növekedésének örülhettek Szerbiában. A környezetvédők azonban koppantak, az eredeti költségvetéshez képest ugyanis csökkentették az ilyen jellegű beruházásokra szánt keretösszeget. Az újabb előrehozott választásokat még ki sem írták, de úgy tűnik, a kormány már bele is vágott a kampányba.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennNem csillapodik az Elf Bar-csempészet, pedig egy manórúd nikotintartalma tíz-húsz doboz cigaretta hatóanyagával ér fel, így különösen veszélyes.
Szerző(k): Economx.huSúlyos anyagi gondokkal küzd Nagy-Britannia második legnagyobb városa, Birmingham, és hozzá hasonlóan számos brit város fontolgatja, hogy hivatalosan is válsághelyzetet hirdet.
Szerző(k): Hercsel AdélKarácsony Gergely kabinetfőnöke magabiztosan jelentette ki, hogy az oszlopokra igény van, és még többet telepítenek.
Szerző(k): Economx