Az európai államokban szigorú költségvetési fegyelemre van szükség, de ez nem megszorításokat jelent, sokkal inkább a nemzeti költségvetések okos tervezését - írta Mihai Tanasescu, az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnöke a General Electric regionális blogján közzétett vendégcikkében.
Szerző(k): MTIA korábbi évek finanszírozási problémáival küzdhet az idén is a BKV Zrt., s amennyiben a jelenlegi − előzetes − számokat fogadja el a közgyűlés, akkor várhatóan októberig, novemberig oldódhat meg a közlekedési társaság pénzügyi helyzete − vélik az előzetes adatokra hivatkozva a szakértők.
Szerző(k): Diószegi JózsefA szegedi közgyűlés 36,5 milliárd forintos főösszeggel elfogadta pénteki ülésén az önkormányzat 2013-as költségvetését.
Szerző(k): MTIA büdzsét február 7-én fogadta el a román parlament, kihirdetése azonban késett, mivel az ellenzéki Demokrata Liberális Párt keresetet nyújtott be az alkotmánybírósághoz, azt kifogásolva, hogy a parlamenti elfogadás alatt több eljárást megsértett a kormányoldal.
Szerző(k): MTI-EcoHeteken belül összehívják az MVM Zrt. közgyűlését, hogy meghozzák a végleges döntést az E.On gáznagykereskedő és gáztároló leányvállalatának megvételéről – értesült a Világgazdaság. A vételár számottevően alacsonyabb lesz annál a 875 millió euró plusz 90 milliárd forintnál, amennyivel az ügylet miatt nemrég módosították a költségvetést.
Szerző(k): NAPIAz Európai Unió új hétéves költségvetéséről egy márciusi előszavazás és számos bizottsági vita után, júniusban szavazhat az Európai Parlament - közölte Szűcs Tamás, az Európai Bizottság budapesti képviseletének vezetője szerdán.
Szerző(k): MTIAz E.ON gázüzletágának megvásárlásával összefüggésben írhatja át az idei költségvetést az Országgyűlés mai ülésén. A képviselők emellett tárgyalni kezdhetik például az igazságügyben dolgozók nyugdíjazásával kapcsolatos előterjesztést, valamint az atomenergia helyzetéről szóló jelentést is.
Szerző(k): MTIA következő hétéves periódusban Magyarország 4,8 milliárd euróval fog kevesebbet kapni az EU-tól a múlt heti EU-csúcson született döntés alapján. A következő ciklus egyik legnagyobb kihívása a közép-magyarországi régió helyzete lesz, miután Budapest és Pest megye az eddigi támogatásának mintegy 80 százalékát vesztette el azzal, hogy fejlettségi szintje miatt megváltozott a státusa - mutattak rá szakértők.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna