A Nemzetgazdasági Minisztérium augusztus 20-ig továbbítja a Költségvetési Tanácsnak a jövő évi büdzséhez benyújtott módosító javaslatok és az új adótörvények hatásait alátámasztó információkat és hatástanulmányokat.
Szerző(k): MTIAz augusztus 20-i ünnepségek teljes költségvetése nem éri el a 270 millió forintot, ebből 150 millió forintba kerül a tűzijáték a biztosítási kiadásokkal együtt - jelentette be sajtótájékoztatóján Kovács Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, aki arról is beszámolt, hogy megváltozott munkaképességűek is \"segítik az ünnepi előkészületeket\" nemzeti színű csákók készítésével.
Szerző(k): MTIÖsszesen 35,8 milliárd forint maradvány változatlan célú felhasználását engedélyezte a kormány négy minisztériumnál, illetve az Országgyűlésnél - közölte a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat kapcsán a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI kérdésére.
Szerző(k): NAPIA kormány fokozatosan terjeszti ki a költségvetési felügyelet intézményét, amely jelenleg elsősorban a felsőoktatás, az egészségügy és a kultúra területén működik - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteki, MTI-nek megküldött válaszából.
Szerző(k): MTI-EcoA kisebb települések gazdasági helyzetének romlását, a nagyobb városok pénzügyeinek javulását prognosztizálják a GKI Gazdaságkutató Zrt. szakértői.
Szerző(k): Tóth KataAz ősszel a parlament elé kerül az elektronikus útdíjról szóló törvény, amelynek bevezetését eredetileg jövő júliusra tervezeték.
Szerző(k): Papp ZsoltMind az idei, mind pedig a jövő évi költségvetés finanszírozható a jelenlegi formájában – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Kovács Árpád. A Költségvetési Tanács (KT) elnöke szerint az idén tartható a kormány által előirányzott 2,5 százalékos, GDP-arányos államháztartási hiánycél, ugyanakkor a 2013-as növekedési pályát kockázatok övezik.
Szerző(k): MTI-EcoTartható a kormány által előirányzott, idei 2,5 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycél az Erste és a Takarékbank elemzője szerint.
Szerző(k): MTI-Eco