A jövő évi költségvetés „egy védelmi költségvetés”, ami arra épít, hogy az elért eredményeket meg tudjuk őrizni – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a csütörtöki kormányinfón. Arról is beszélt, hogy elhúzódó háborúra számítanak, ennek megfelelően készítették el a 2024-es büdzsét.
Szerző(k): Károly GáborAz, hogy ilyen helyzetben teljesíteni tudtuk a kitűzött célokat, komoly eredmény, és meg is fogjuk védeni - mondta a kormányszóvivő a Magyar Nemzetnek. Szerinte semmilyen objektív akadálya nem lehet az uniós pénzek érkezésének.
Szerző(k): EconomxÚjabb két szegedi orvost és egy szintén szegedi cégvezetőt gyanúsítanak az orvosi segédeszközökkel kapcsolatos csalási ügyben, így már negyvennégyre nőtt a költségvetési csalással gyanúsítottak száma - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI).
Szerző(k): Varga CsengeA Kormányinfókat általában Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tartják csütörtök délelőttönként. Most csütörtökön azonban délután lesz a tájékoztató, és a pénzügyminiszter is részt vesz rajta.
Szerző(k): Horváth TiborMiközben az amerikai kormány 31,4 billió dolláros adósságplafonjának emeléséről szóló tárgyalásokban a felek egyelőre nem rántják el a kormányt, a befektetési bankok, alapkezelők és a pénzügyi szektor szereplői egyre inkább kezdenek felkészülni az elképzelhetetlenre, mégpedig arra, hogy az Egyesült Államok kormánya nem törleszti adósságát.
Szerző(k): EconomxÁtadta a kormány a 2024-es költségvetés tervezetét a Költségvetési Tanácsnak, a büdzsé még ebben a hónapban az Országgyűlés elé kerülhet. Mutatjuk a részleteket.
Szerző(k): EconomxKiderült, mekkora költsége lesz az atlétikai világbajnokságnak, ám a szervezők szerint a kiadások duplája visszajön.
Szerző(k): Varga CsengeKözeledtek az álláspontok az Egyesült Államok államadósság-plafonjának megemeléséről az elnök és a republikánus képviselőházi elnök részvételével zajló egyeztetéseken kedden.
Szerző(k): Economx