Az októberi részvénypiaci áremelkedés ellenére sokan tartanak attól, hogyan reagál majd a tőzsde, ha a Fed végre elkezdi emelni a kamatokat. Ez rendszerint rosszat tesz a részvénypiacnak, a JP Morgan elemzői szerint azonban ezúttal még jót is tehet tőzsdének.
Szerző(k): EconomxEurópának sikerült meghazudtolnia azt a közgazdasági alapszabályt, amely szerint a jegybankok monetáris enyhítése segít életet lehelni a gazdaságba. Az Európai Központi Bank fél éve elindított óriási kötvényvásárlási programja hatástalanul pereg le az öreg kontinensről.
Szerző(k): EconomxBill Gross 200 millió dolláros kártérítési keresetet nyújtott be távozásának körülményei miatt volt munkáltatója, az általa is felépített Pimco ellen. A pénzt jótékony célra fordítaná. Első ízben kerültek napvilágra a botrányos szakítás körülményei Gross szemszögéből tálalva.
Szerző(k): EconomxA Befektető-védelmi Alap (Beva) bejelentése szerint az alap 15 éves futamidejű, változó kamatozású kötvénykibocsátást hajtott végre.
Szerző(k): EconomxA befektetők összesen 40 milliárd dollárt vontak ki a negyedév során a feltörekvő piacokról, ilyen mértékű kiáramlást a pénzügyi válság óta nem láthattunk.
Szerző(k): EconomxA nagy tivornyázás után úgy néz ki, benyújtják a vaskos számlát - ezt az üzenetet közvetítheti az amerikai vállalati kötvénypiac egyre gyengébb teljesítménye. Nagyon rossz vége lehet ennek.
Szerző(k): EconomxHa minden így marad, akkor 25 év óta első ízben az idén a készpénz tartása megverheti a kötvényeket és a részvényeket is a hozamot tekintve. A Bank of America Merrill Lynch elemzői szerint ez arra utalhat, hogy túl vagyunk a likviditás csúcsán.
Szerző(k): EconomxAz aggasztó tőzsdei fejlemények ellenére a részvények felülsúlyozását javasolják a Raiffeisen bécsi elemzői negyedéves stratégiájukban.
Szerző(k): Economx