A Miniszterelnökség által kiírt 400 millió forintos keretösszegű közbeszerzési tanácsadást két részben, egy ügyvédi iroda és egy cég nyerte meg.
Szerző(k): Németh GézaA BKK előbb a kirívóan alacsony ár, majd pedig az időközben bekövetkezett hamis adatszolgáltatás miatt zárta ki egy hídfelújítási tenderből a Közgépet. A Közbeszerzési Döntőbizottság a hamis adatszolgáltatás miatti kizárást jogosnak, a kirívóan alacsony ár megállapítását viszont jogszerűtlennek mondta ki.
Szerző(k): Németh GézaMódosítaná az új közbeszerzési törvényt az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), mert az két ponton is nehezen értelmezhető, felesleges és bürokratikus akadályokat teremt, valamint erősen versenykorlátozó hatású és elbizonytalanítja a piaci szereplőket - mondta lapunknak a szövetség elnöke.
Szerző(k): EconomxKözös ajánlattevőként három cég nyerte a „Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér kötöttpályás kapcsolatának kialakítása” című nyílt közbeszerzést, amelyet a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. írt ki.
Szerző(k): Németh GézaAz M7-es autópályát Keszthellyel összekötő gyorsforgalmi utat az eredetileg becsült nettó 300 millió forint helyett nettó 299,5 millió forintért az UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt. tervezheti meg, közölte a nyílt közbeszerzést kiíró Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.
Szerző(k): Németh GézaEgyes közbeszerzési eljárások túlárazása a becsült 30 százalékkal szemben, elérheti a 140-320 százalékot is – derül ki a Korrupciókutató Központ Budapest nemrég nyilvánosságra hozott kutatásból. Hatalmas előrelépést lehetne elérni nem nyilvános közbeszerzések betiltásával, az adatok publikálásával és folyamatos elemzéssel – láthatóan azonban ehhez nincs meg a kormányzati akarat.
Szerző(k): Papp ZsoltAz Utiber Közúti Beruházó Kft. nyerte az M4-es gyorsforgalmi út Abony-Törökszentmiklós közötti szakasza újraindításához szükséges előzetes tanulmány elkészítésére kiírt tendert, a munkát úgy kell elvégezni, hogy az építés az év végével folytatható legyen. A 76-os számú főút Zalaegerszeg és Keszthely közötti négysávúsításának a tanulmánytervét pedig a Pannonway Építő Kft. készítheti el.
Szerző(k): EconomxMint legolcsóbb ajánlattevő, a győri székhelyű Vasútépítők Pályatervező, Kivitelező és Iparvágányfenntartó Zrt. nyerte meg a Dombóvár és Baté közöti vasúvonal felújítására, a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. által kiírt nyílt közbeszerzést.
Szerző(k): Németh Géza