A Magyar Állami Operaház az ajánlattételi határidő lejárta után módosította a vagyonvédelemre kiírt közbeszerzésének felhívását, tovább szigorította a pályázati feltételeket. A módosításba két ajánlattételi határidő is bekerült.
Szerző(k): NAPIA nemzetgazdasági tárca nettó 1,5 milliárd forintos ügyvédi szerződést között a magyar állam képviseletére a Sukoróra tervezett kaszinóberuházás miatt indított nemzetközi jogvitában.
Szerző(k): NAPIMiközben a hazai vállalkozások jelentős része (a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara korábbi becslése szerint mintegy fele) nem tudja az elvárt bérkompenzációt biztosítani alkalmazottai számára, az erre képes munkaadók számára is sokszor komoly fejtörést okoz a bérkompenzációval kapcsolatos kötelezettségek pontos értelmezése. Számos elterjedt tévhittel találkozhatunk, melyek közül az öt legjellemzőbbet mutatja be a BDO alábbi összegzése.
Szerző(k): NAPIKözbeszerzés mellőzése miatt kétmillió forint bírságot kapott a BKV a köztéri reklámfelületeinek hasznosítására kiírt pályázata miatt. Egyes hirdetőcégek szerint a BKV pályázata versenykorlátozó, mert azon csak bizonyos társaságok tudtak indulni. A közlekedési vállalat legalább 3 milliárdos bevétellel számol.
Szerző(k): NAPIHétfőn szolgálatba állították az első új, sárga rohamkocsikat az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) - közölte Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője.
Szerző(k): MTIÖsszesen nettó 26 milliárd forint értékben szerezhetnek megbízásokat azok a vállalkozások, amelyek megnyerik a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság közelmúltban meghirdetett öt tenderét.
Szerző(k): NAPIAz OEP újabb egy évre 216 millió orvosi vény előállítására keres vállalkozót. Az egészségügyi államtitkár tavaly novemberben jelentette be, hogy 2012-ben bevezetik az elektronikus receptet. Jelenleg az új rendszer bevezetésének előkészítése zajlik, a fejlesztést uniós forrásból kívánják finanszírozni.
Szerző(k): NAPIAz uniós projektek ellenőrzését is végző MAG Zrt. újra meghirdette a nettó 300 millió forintra becsült autóbeszerzését. Összesen 29, plusz opcionálisan 13 járművet vásárolnának saját forrásból.
Szerző(k): NAPI