Több ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció (DK), a Párbeszéd Magyarországért (PM) és a Magyar Liberális Párt (Liberálisok) is tiltakozott csütörtökön a közigazgatási bíráskodás bevezetésének kormányzati terve ellen.
Szerző(k): MTIBudapest közigazgatási rendjének átalakítását alárendelik a 2018-as parlamenti, illetve a 2019-es önkormányzati választások céljainak, a történet végén a kerületek élére kormánymegbízottak, \"helytartók\" kerülhetnek.
Szerző(k): EconomxKülönböző intenzitással ugyan, de továbbra is folyik a gondolkodás a főváros kerületi beosztásának módosításáról - mondta Tarlós István főpolgármester a Népszabadságnak.
Szerző(k): MTIMa munkaszüneti napot tartanak a köztisztviselők, a kormánytisztviselők és az egészségügyben dolgozók, így a megyei és fővárosi kormányhivatalok által fenntartott okmányirodák, kormányablakok és a szakigazgatási szervek ügyfélszolgálatai zárva tartanak. Szintén zárva lesznek ma a gyógyszertárak, a háziorvosi rendelők és a szakrendelők, a mentők azonban teljes kapacitással dolgoznak.
Szerző(k): MTIMagyarország a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét tekintve egyet előrébb lépett az uniós tagállamok rangsorában a tavalyi helyezéséhez képest, ám még így is a leszakadó- derül ki az Európai Bizottság legfrissebb jelentéséből.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaOrszágos konferenciasorozat indul \"A vállalati szektorhoz kapcsolódó közigazgatási bürokráciacsökkentési program kidolgozása\" című európai uniós projekt keretében, amelynek során feltérképezik a vállalkozói ügyféligényeket is - jelentette be a Miniszterelnökség
Szerző(k): MTI-EcoAz Európai Bizottság (EB) szerint nem jól működik a hazai munkaügyi központokban bevezetett új munkaerő-piaci szűrőrendszer. Félő, hogy túl egyszerű elvek alapján történik a kategorizálás és olyanokat is közmunkára küldenek, akik nem oda valóak. Ám az NGM mindent rendben lát.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA hazai utakon autózva alig lehet egyedi rendszámokkal találkozni, amelynek nem csak az az oka, hogy sokak szemében ez egyenrangú a kocsikra ragasztott humorosnak szánt bölcsességekkel.
Szerző(k): Szász Péter