Már biztos, hogy az M0-ás nyugati szakaszát nem a korábbi tervek szerint építik meg. Ezt Varga Mihály pénzügyminiszter erősítette meg egy Facebook-bejegyzésben.
Szerző(k): Szász PéterA Dunántúl északi részén, a főváros és a Balaton térségében, valamint az északkeleti országrészben még havazik - írja az Útinform.
Szerző(k): Szász PéterVan, ami már forgalomba is állt.
Szerző(k): Szabó DánielA Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. fejlesztési programot indított el a 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárművek útdíjfizetését lehetővé tevő HU-GO rendszeren belül - adta hírül a társaság.
Szerző(k): Szász PéterKedden és szerdán újabb, jelentős országos havazás várható - téliesebb útviszonyokra és hosszabb menetidőre számíthatnak a közlekedők - adta hírül Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Szerző(k): Domokos LászlóIsmét járható az M3-as autópálya Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakasza a geleji pihenő térségében, ahol hétfőn kora reggel több ember halálát okozó közlekedési baleset történt - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Szerző(k): Szepesi AnitaKét kamion összeütközött az M30-as autópályán, Hejőkeresztúr térségében hétfőn délelőtt, a sztrádát lezárták - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
Szerző(k): Szepesi AnitaA fix sebességmérőket 288-szor, a mobil traffipaxokat 123-szor kellett javítani 2018-ban. Ráadásul mindkét készüléktípusnál lejárt a garancia tavaly, immár közpénzt kell fizetni a rendőrségnek, ha elromlanak. Hogy mennyit, azt nem árulták el az ügyben érdeklődő vezess.hu-nak
Szerző(k): K. Kiss Gergely