Az Országgyűlés kedden több ponton módosított egyes jogállási törvényeket: a változtatások egyike kimondja, hogy a közszféra azon dolgozóinak, akiket köztörvényes bűncselekmény miatt büntetőeljárás alá vontak, tájékoztatniuk kell munkáltatójukat a meggyanúsításukról.
Szerző(k): MTIVáltozhatnak a jogállásra vonatkozó szabályok a közszférában a parlament honlapjára hétfőn kikerült törvényjavaslat szerint; a közszférába vetett bizalom erősítését célozzák a javaslat azon elemei, melyek szerint a közigazgatási szervnek nyomban tudomást kell szereznie arról, ha alkalmazottja ellen büntetőeljárás indult.
Szerző(k): MTIAz egészségügyben és a szociális védelemben dolgozók is sztrájkba kezdhetnek a rendőrök és a tanárok után a szerb kormány megszorító intézkedései miatt, amelyek értelmében november elsejétől csökken a közszférában dolgozók bére.
Szerző(k): MTIHat év után kimondta a bűvös szót Lázár János: reformokat vezet be a kormány, sok a közalkalmazott, vagyis elbocsátások jöhetnek.
Szerző(k): EconomxKét részletben összesen 5,4 százalékkal emelik Németországban a közszférában dolgozók bérét - jelentette szerdán a német sajtó.
Szerző(k): MTIAz Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult az alapvető jogok biztosa, mert július elsejétől szüneteltetik a nyugdíjfolyósítást azoknak az embereknek, akik nyugdíj mellett a közszférában dolgoznak. Szabó Máté a rendelkezés megsemmisítését kéri.
Szerző(k): Index.huFolyamatosan figyeli és értékeli a korrupciós kockázatok változását a közszférában az Állami Számvevőszék.
Szerző(k): Domokos LászlóA kormány azonnali hatállyal döntött az üres kormányzati álláshelyek megszüntetéséről, várhatóan csökkentik a pénzügyesek, hr-esek és informatikusok számát is.
Szerző(k): NAPI