Új típusú megoldásokkal kellene erősíteni a közszféra versenyképességét, a béremelésre például elektronikus utalványrendszert alakíthatna ki az állam - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Magyar Időknek.
Szerző(k): Domokos LászlóNincs fedezet a költségvetésben a közszféra béremeléséből kimaradt 160 ezer ember fizetésének növelésére, ezért a szakszervezetek készek elővenni korábban félretett sztrájkterveiket.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Európai Bizottság intézkedéseket terjesztett elő annak érdekében, hogy az Európai Unióban javuljon a közérdekű adatok hozzáférhetősége, valamint az egészségügyi adatok megosztása - közölte az uniós bizottság szerdán.
Szerző(k): Domokos ErikaA korábban tervezettnél hamarabb emelhetik a béreket a közszférában, illetve a nyugdíjakat Szerbiában. Az államfő a költségvetés jó állapotával indokolja a döntést.
Szerző(k): Barabás JúliaCsütörtökön folytatódik az önkormányzati köztisztviselők sztrájkja, amely ezúttal öt napon keresztül tart majd - ezt jelentette be Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) az Index.hu szerint.
Szerző(k): Szász PéterEgyre több állami munkahelyre keresnek szakképzett alkalmazottakat, a kormány és a munkaadók mégsem mondtak le a leépítés eddig sikertelen tervéről - írja a Népszava.
Szerző(k): Domokos ErikaMegkezdte a felkészülést a januárra tervezett sztrájkra a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete. A döntés oka, hogy a kormányt nem sikerült rávenniük a követeléseik elfogadására - írja az mfor.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyCsoportos létszámleépítést kezdődhet a közszférában a 2018-as választások után - írta a Magyar Nemzet. A nemzetgazdasági tárca cáfol.
Szerző(k): Domokos László