Az állami szférában dolgozók - közszolgálati jogviszonyban állók, bírák, ügyészek, vagy fegyveres szervezet tagjai - a jövő év közepétől nem kaphatnak nyugdíjat és fizetést is egyidejűleg, egyebek mellett ezt is tartalmazza az Országgyűlés Költségvetési bizottsága által jegyzett módosító csomag, amelyet a jövő évi költségvetés megalapozásával összefüggő törvényjavaslathoz nyújtottak be, és pénteken került fel az Országgyűlés honlapjára.
Szerző(k): MTIAz USA-ban Kalifornia állam harmadik legnagyobb városa, San Bernardino június óta csődvédelmet kért, mert már a nyugdíjak kifizetése is gondot okoz. A város nem az egyetlen, amelyik ilyen gondokkal küzd, egy tanulmány szerint ebben az évben még több csőd várható az USA-szerte.
Szerző(k): NAPIHárom százalékos kamattámogatás járhat az árfolyamgátat igénybe vevő közszolgáknak. Ehhez azonban számos feltételnek kell még teljesülnie.
Szerző(k): Nagy László NándorJúliustól indulhat a közszolgákra vonatkozó integrált Közszolgálati Teljesítménymenedzsment Rendszer.
Szerző(k): Domokos László