Először fordult elő az elmúlt közel két évben, hogy a britek többsége támogatna egy újabb népszavazást az Egyesült Királyság európai uniós tagságáról. Szemben 2016 júniusával, amikor általában nyilvánítottak véleményt a brexitről, ezúttal az év második felére elkészülő EU-brit válási szerződésről kellene dönteniük.
Szerző(k): Komócsin SándorA Medián mostani (de még mindig nem végleges) mandátumbecslése szerint a Fidesz képviselőinek száma épp nem éri el a kétharmadot.
Szerző(k): Domokos LászlóA Publicus választások előtti utolsó felmérése szerint a Fidesz támogatottsága csökkent, míg az MSZP és a Jobbik tábora nőtt. A Publicis szerint 65 százaléknál alacsonyabb részvétel mellett lehet esélye a Fidesznek a kétharmadra, míg a 70 százalék feletti részvételnél egyik pártnak sem lenne meg a kormányalakításhoz szükséges mandátumtöbbség. Eközben a Republicon a Fidesz abszolút többségével számol.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaSzinte minden közvélemény-kutató arra panaszkodik, hogy az április 8-i választásra fordulva hónapról hónapra csökken azoknak az aránya, akik hajlandók válaszolni a kérdezőbiztosoknak. A szűkös mintavétel vajon kihathat az előrejelzésekre? Mit kezdenek a közvélemény-kutatók azokkal, akik tartósan nem Magyarországon élnek, de állandó lakcímüket nem mondták le? A Napi.hu megkereste a legnagyobb intézeteket, hogy kiderüljön, mi igaz a felmérésekből.
Szerző(k): Szabó DánielValamennyi mérvadó amerikai közvélemény-kutató intézet szerint növekszik Donald Trump elnök népszerűsége.
Szerző(k): Szepesi AnitaKészek a taktikai szavazásra az ellenzéki pártok szavazói, ha azzal megakadályoznak egy újabb kétharmados Fidesz-győzelmet, vagy kormányalakítást - derül ki a Publicus Intézet általa Vasárnapi Hírek számára készített közvélemény-kutatásból.
Szerző(k): Szabó DánielA választásokat ugyan lefutottnak lehet tekinteni, hiszen a közvélemény-kutatások szerint a Fidesz nagy előnnyel vezet, de van egy tényező, ami veszélyezteti Orbán Viktor győzelmét - írja az április magyar parlamenti választással kapcsolatban foglalkozó cikkében a Die Welt, amelyet az MTI idéz.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaKözvélemény-kutatók szerint stabil, erős többséget szerezhet a Fidesz-KDNP az április 8-ai választáson. Az összesített adatok szerint a Fidesz-KDNP országos pártlistájára a választópolgárok 51 százalék szavazna, a Jobbikéra 17, az MSZP-Párbeszédére 14, a DK-éra 8, az LMP-ére pedig 7 százalék, ha most vasárnap lenne az országgyűlési választás.
Szerző(k): Szász Péter