Azzal, hogy a Kúria a devizahiteleknél alkalmazandó banki árfolyamrés ügyében az Európai Bíróság állásfoglalását kérte kedden, jelentősen rövidülhet a későbbi eljárás, hiszen ennek hiányában a magyarországi per vesztese nyilvánvalóan maga is az Európai Bírósághoz fordulna - közölte Doubravszky György, a pénzügyi jogok biztosa.
Szerző(k): MTI-EcoAz első értékelések szerint aligha hoz érdemi döntést az Európai Bíróság (EB) a Kásler Árpád és felesége által az OTP Bank Nyrt. ellen indított perben, amelynek felülvizsgálati eljárását a Kúria Vezekényi Ursula által vezetett tanácsa tegnap az EB döntéséig felfüggesztette.
Szerző(k): NAPIA Kúria felfüggesztette a Kásler Árpád és társa kontra OTP Bank és társa per tárgyában indított felülvizsgálati eljárását, és az Európai Unió Bíróságának előzetes döntéshozatali eljárását kezdeményezte.
Szerző(k): MTIMa délelőtt sok devizaadós szempontjából fontos döntés születik a Kúrián: a bíróság azon felülvizsgálati kérelem tárgyában határoz, amit az OTP Bank Nyrt. nyújtott be a Szegedi Ítélőtábla döntése ellen. Kedvező döntés esetén más devizaadósok is indíthatnak pert bankjuk ellen a visszatérítés reményében.
Szerző(k): NAPIFebruárban tárgyalja a Kúria az állami mobilcég elleni beadványt. Távozott az MPVI Mobil elnöke és vezérigazgatója is - értesült lapunk.
Szerző(k): Diószegi JózsefSikertörténetnek nevezte Zumbok Ferenc, a budai Várnegyed, a fertődi Esterházy-kastély és a Kúria megújításáért felelős kormánybiztos a fertődi Esterházy-kastély felújítását, de a Várbazár néhány hónapon belül megkezdődő rekonstrukcióját is komoly eredménynek tartja.
Szerző(k): MTIA Kúria kimondta egy határozatában: a devizahitel kockázata mindvégig az adósé.
Szerző(k): MTI-EcoNyilvánosak a paksi bővítés előkészítésének adatai; a bíróság ismét kimondta, az MVM közfeladatot ellátó szerv.
Szerző(k): NAPI