különadó

06.
05.
13:22
Még nem döntött a kormány az árstopról

Még nem döntött a kormány az árstopról

A kabinet a soproni kihelyezett kormányülésen döntött a rezsi- és honvédelmi alap felállításáról, illetve az azt finanszírozó extraprofitadó kivetéséről, aminek összege 2022-ben meghaladja a 800 milliárd forintot, jövőre pedig eléri az 1000 milliárd forintot - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Kossuth Rádiónak nyilatkozva.

Szerző(k): Szász Péter
06.
04.
23:14
Megjelent a rendelet a különadókról, rengeteg pluszterhet vet ki a kormány

Megjelent a rendelet a különadókról, rengeteg pluszterhet vet ki a kormány

A kormány a pünkösdi ülésén határozott a már másfél hete bejelentett nyolc ágazatot érintő különadókról, valamint új adóemelésekről. A bankokat, biztosítókat és kiskereskedelmi szervezeteket érintő terhek mellett olyan tételek is megjelentek, mint a cégautóadó, a jövedéki adók, a népegészségügyi termékadó (chipsadó) módosítása. Plusz adó, illetve adóemelés érinti a filmes statiszták, illetve a mezőgazdasági és turisztikai idénymunkások, valamint az alkalmi munkások foglalkoztatását is. Különadót kell fizetni a megújuló energiát termelőknek is.

Szerző(k): Szabó Dániel
06.
04.
15:09
Orbán Viktor megszólalt a nyugdíjakról és a rezsicsökkentésről

Orbán Viktor megszólalt a nyugdíjakról és a rezsicsökkentésről

Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével három napos kihelyezett ülést tartott a kormány Sopronban, ahol elfogadták az extraprofit adó kivetéséről szóló rendelkezéseket és a 2023-as költségvetést is - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton. A kormányfő a nyugdíjak és a rezsicsökkentés megvédését ígérte.

Szerző(k): Szabó Dániel
06.
03.
10:23
A bankok elutasítják a kormány különadóját

A bankok elutasítják a kormány különadóját

A jelenlegi környezeti feltételek mellett az idei első negyedévben a hazai bankszektor jövedelemtermelése megszűnt; az újabb extra adóterhek kivetését a magyar bankszektor ellenzi - közölte a Magyar Bankszövetség pénteken az MTI-vel.

Szerző(k): Szabó Dániel
06.
02.
18:01
Jó lóra tett a kormány, de a boltokat jobban teszi, ha megkíméli

Jó lóra tett a kormány, de a boltokat jobban teszi, ha megkíméli

A kormány gigantikus, a Bokros-csomaggal felérő megszorítással kezdte 2022-es ciklusát. A két év alatt a GDP több mint 7 százalékát elérő beavatkozás számos szektort érint, amelyek - a homályos kormányzati megfogalmazás szerint - valamilyen "extraprofitra" tettek szerint a járvány alatt vagy azt követően. Az emberek többsége egyetért a különadókkal, de hogy ez mely szektorokat érintse, abban már nincs egyetértés. Ez derül ki a Pulzus Kutató, lapunk megbízására készített felméréséből.

Szerző(k): Szász Péter
06.
02.
14:28
Szomorú időknek nézhet elébe Budapest

Szomorú időknek nézhet elébe Budapest

Egyre rosszabbul fest a technikai összkép a Budapesti Értéktőzsdén, teljes erejéből tombol a medvepiac. Ráadásul most már a négy nagy részvény mindegyike egyöntetűen csatlakozott a csökkenő trendhez, az OTP mellett most már a másik három blue chip is egyértelműen csökkenő trendbe került.

Szerző(k): Lovas-Romváry András
06.
02.
11:49
Még borulhat a kormány terve: nagyon meg kell húzni a szíjat, ha nem jönnek az EU-pénzek

Még borulhat a kormány terve: nagyon meg kell húzni a szíjat, ha nem jönnek az EU-pénzek

A piac vártnál nagyobb költségvetési kiigazító csomagról döntött a magyar kormány és ennek köszönhetően elérhetőek a megcélzott hiánycélok, egy feltétellel: ha a magyar kormány megállapodásra jut az Európai Bizottsággal az uniós források kifizetéséről - értékelnek az OTP Bank elemzői. A költségvetési pályát óriási kockázat övezi, s a kormány is tisztában van azzal, hogy szükség van még idén az uniós forrásokra a költségvetés stabilitása érdekében.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
06.
01.
13:55
Nagy Márton szerint idén két számjegyű infláció várható Magyarországon

Nagy Márton szerint idén két számjegyű infláció várható Magyarországon

Idén átlagban inkább 10 százalékos, mint alacsonyabb infláció várható Magyarországon. - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az InfoRádióban. A globális gazdaság recessziójától pedig az emelkedő inflációnál is jobban fél az Orbán-kormány.

Szerző(k): Domokos László
06.
01.
11:41
Borús prognózis: az áremelkedés java még csak most következik

Borús prognózis: az áremelkedés java még csak most következik

A CIB Bank 10 százalék fölötti inflációval számol az idén. A forint a választás óta lemaradt a többi régiós devizától. A különadók segítenek a kiigazításban, de hosszú távon rombolják az üzleti bizalmat, sok múlik azon, megegyezik-e a kormány Brüsszellel.

Szerző(k): Herman Bernadett