Sürgősséggel vette napirendre az Európai Parlament, hogy Magyarország múlt héten megvétózta a leggazdagabb cégeket terhelő globális minimumadót. A francia elnökség szerint 26 tagállam is bevezetheti ezt az adónemet, kihagyva Magyarországot - írja a hvg.hu.
Szerző(k): Szász PéterA Ryanair levélben buzdítja utasait, hogy írjanak Nagy Mártonnak, és tiltakozzanak „az idióta extraprofitadó” ellen. Ehhez a cég egy formalevelet is megfogalmazott, amelyet egy gombnyomással el lehet küldeni - írja az Rtl.hu.
Szerző(k): Szász PéterA repülőútra készülő magyarok egy szűk többsége tudomásul veszi, hogy a kormány "extraprofitadója" miatt drágul a jegy és nem módosít tervein. Jelentős ugyanakkor azok száma is, akik kevesebbet repülnek majd mint korábban szerettek volna. Ez derül ki a Pulzus Kutató, lapunk megbízására készített reprezentatív közvélemény-kutatásából.
Szerző(k): Szász PéterA népegészségügyi termékadónak nevezett adó emelése és kiterjesztése új árukra is szerepel az extraprofitadókról szóló rendeletben. Emiatt július 1-jétől az olyan, kevésbé egészségtelennek gondolt áruk, mint a müzli, a gabonapehely és például a spenótos töltött tészta után is adózni kell. Durván emelkedni fog néhány élelmiszer ára - írja a Szabad Európa.
Szerző(k): Szász PéterAz Egyesült Államok elnöke egyre elkeseredettebben próbálja felvenni a versenyt az üzemanyaginflációval, de egyelőre úgy tűnik még saját pártjától sem számíthat túl sok támogatásra legújabb tervéhez. A múltheti extra profit adó felmerülése után, most a szövetségi olajadóhoz nyúlna, de a csekély összeg magában aligha hozna megnyugvást az olajárak miatt elégedetlenkedő amerikaiaknak.
Szerző(k): Sasvári MarcellVárhatóan 2-3 újabb adócsomagot terjesztenek be a parlament elé még 2022-ben, és nem biztos, hogy elegendőek lesznek az eddig beharangozott kormányzati kiigazító intézkedések. A jövő évi költségvetés tervezete alapján a kabinet az áfaszabályokon is változtathat, s az adóemelés sem teljesen kizárt - hangzott el a Mazars sajtótájékoztatóján. A tanácsadócég friss körképéből egyébként kiderül, hogy Kelet-Közép-Európában az áfa az adóbevételek elsődleges forrása, Magyarország pedig továbbra is régiós rekordernek számít a fogyasztási adó mértékét nézve.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAkár 2 milliárd forintos bírság lehet a vége a Ryanair ellen indult fogyasztóvédelmi vizsgálatnak.
Szerző(k): Csernátony CsabaA kormány elfogadhatatlannak tartja és a leghatározottabban elutasítja, hogy a Ryanair DAC (Ryanair) a légitársaságokra kivetett extraprofit-különadót áthárítja az utazókra, ezáltal újabb extraprofit beszedését célozva - közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM).
Szerző(k): Tér Diána