Decemberben a vártnál nagyobb mértékben, kilenchavi csúcsra emelkedett az új lakások eladása az Egyesült Államokban a kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau szerdai jelentése alapján.
Szerző(k): Szász PéterTavaly Budapesten átlagosan 3 százalékkal, míg a nagyobb vidéki városokban több mint 6 százalékkal emelkedtek az albérletárak - közölte az Otthon Centrum ingatlanközvetítő. A fővárosban a téglalakások lakbérének átlaga 172 ezer forint volt, míg vidéken ez az érték már átlépte a 100 ezer forintos határt.
Szerző(k): Szász PéterLassuló ütemben nőttek a lakbérek tavaly decemberben: országosan 0,6, Budapesten 0,4 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz képest, az egy évvel korábbinál pedig országosan 13,1, Budapesten 12,7 százalékkal voltak magasabbak - a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com legújabb lakbérindexe szerint.
Szerző(k): Szabó DánielAz építőipari vállalkozók szövetsége hosszú távon kiszámítható piaci körülmények teremtését várja a kormánytól, továbbá azt, hogy ugyanúgy támogassák a lakásépítéseket és a lakásfelújításokat.
Szerző(k): Komócsin SándorAz eurostatot adataok szerint több mint 400 ezer magyarnak jelent gondot a fűtés.
Szerző(k): Csernátony CsabaRomániában a növekvő ingatlanárak és az építőanyagok drágulása ellenére szárnyaltak a lakáseladások 2021-ben. Az ingatlanpiaci szakértők arra számítanak, hogy ez a tendencia 2022-ben is folytatódni fog.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Egyesült Államokban nem várt mértékben élénkült meg a lakásépítési aktivitás decemberben a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau szerdai jelentése alapján.
Szerző(k): Szász PéterBezárnak és lakóházzá alakítanak át egy bukaresti szállodát, amely egy eleve elhibázott koncepció alapján túlságosan nagyra sikerült. A legkisebb garzon kevesebb, mint 18 millió forintnak megfelelő összegbe kerül majd.
Szerző(k): Komócsin Sándor