A bankok az árfolyamgát kamattámogatási konstrukciójának felárát 300-ról 500 bázispontra emelnék, egyúttal kimondanák, hogy a plafon csak a kamattámogatással érintett időszakra vonatkozik. Ha az emelés megtörténne bőven 12 százalék felett lenne a hitelkamat.
Szerző(k): Nagy László NándorA kormány kedd este 18 órai határidővel hatályba léptette az otthonteremtési kamattámogatásról szóló kormányrendeletnek az új lakás vásárlására, építésére, és a használt lakás vásárlására, korszerűsítésre vonatkozó részét - a módosítás a Magyar Közlönyben jelent meg.
Szerző(k): MTI-EcoProblémák vannak a közüzemi díjakkal, illetve a lakáshitel törlesztésével hátralékba került háztartások által igénybe vehető úgynevezett önkormányzati adósságkezelési szolgáltatással az önkormányzatok visszajelzései alapján.
Szerző(k): Major AndrásA hónap közepétől várhatnak értesítést a bedőlt lakáshitelesek arról, hogy kinek az ingatlanát veszi meg a banktól az állam, márciusban pedig már lakásokat vásárolhat a Nemzeti Eszközkezelő.
Szerző(k): MTIBő egy negyedév alatt komoly mértékben megdrágultak a forintalapú lakás- és jelzáloghitelek; az áremelésekkel párhuzamosan a választék is csökkent a bankoknál - ismerteti a pénteki Világgazdaság a BankRáció.hu elemzését.
Szerző(k): MTI-EcoA legfeljebb harmincmillió forintos lakásra maximum tízmilliós hitel után lehet kamattámogatást igénybe venni. A kamatkorlát kemény, hiszen egy átlagos forintkölcsön már nem támogatható.
Szerző(k): NAPIKözel a megállapodás a Bankszövetség és a kormányzat között - mondta el egy szakmai konferencián a Bankszövetség elnöke. Patai Mihály szerint ugyanakkor meglehetősen szűk évek várnak a bankokra.
Szerző(k): Nagy László NándorKormányrendelet készül a Nemzeti Eszközkezelő (NET) által megvásárolt lakásokban bérlőként maradó hiteladósok által fizetendő bérleti díjról, de ennek mértéke várhatóan a lakástörvényhez igazodva méltányosan alacsony lesz, az első szerződéskötések lezárása május körül várható - jelentette be Csillag Tamás, a NET Zrt. vezérigazgatója.
Szerző(k): Szepesi Anita