Évente csaknem 0,6 százalékkal növekszik Budapest népessége, miközben jelentősen csökkent az agglomeráció népszerűsége. A főváros belső kerületei ugyanakkor egyre vonzóbbak a lakásvásárlóknak, ami a lakásárak emelkedésében is megmutatkoznak - derül ki az Otthontérkép legfrissebb elemzéséből.
Szerző(k): EconomxBudapesten Zuglóban pörgött legjobban tavaly a lakáspiac, a legkevesebb lakást Soroksáron adták el. A belváros a legdrágább, a legalacsonyabb átlagárat Kőbányán regisztrálták. A KSH nemrég publikált, 2015-ös lakásstatisztikájából az is kiderül, hol a legolcsóbb és hol a legdrágább egy négyzetméter előállítási költsége.
Szerző(k): EconomxIdén az első negyedévben érte el eddigi legmagasabb értékét az FHB 1998 óta számított lakásárindexe nominálisan számolva, míg a fogyasztói árak változását is figyelembe véve, reálértéken a 2009 közepi szinten mozognak az árak - derül ki az FHB legújabb lakásárindex-kiadványából. A lakóingatlanok körülbelül 40 százalékkal drágultak 2014 áprilisa, a felívelés kezdete óta idén március végéig nominálisan és reál értelemben is.
Szerző(k): MTIDrágábban, de lassabban kelnek el a felújított lakások. A nagyvárosokban a felújított lakások átlagára idén 441 ezer forint volt, 26 százalékkal több a felújítandókénál. A felújított paneleket 8 százalékkal drágábban, 279 ezer forintért lehet eladni, mint a felújítandókat - derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből.
Szerző(k): EconomxEgy-két éven belül mintegy 8200 lakás készülhet el a fővárosban az összesen 230, már futó vagy tervezés alatt álló, legalább négylakásos házprojekt keretében - írja az Otthon Centrum adatai alapján csütörtöki számában a Világgazdaság.
Szerző(k): MTIBérlakás-építési alap és bérlakástörvény megalkotását tervezi az LMP az albérleti piac kiegyenlítésére.
Szerző(k): MTIBudapesten és a megyei jogú városokban a használt lakások 20-30, az új építésűek 10-40 százalékkal drágultak idén az elmúlt évhez képest. Ebben az évben eddig 60-70 ezer ingatlan cserélt gazdát. Az első félévben 3400 lakás épült, év végére összesen 10 ezer új lakás kerülhet piacra az Otthon Centrum (OC) legfrissebb elemzése szerint.
Szerző(k): EconomxEgy sétálóutca mentes a forgalom zajától, több az üzlet, jó a hangulat, a lakók mégis inkább menekülnek az ilyen környékről, lakást csak a befektetők vásárolnak - derül ki a Balla Ingatlanirodák felméréséből.
Szerző(k): Economx