Heather Nauer a Fox műsorvezetőjéből lett a külügyminisztérium szóvivője az Egyesült Államokban, majd ő volt Donald Trump jelöltje az USA ENSZ-nagyköveti posztjára is. De közben kiderült, hogy egy illegális bevándorlót alkalmazott, így inkább visszalépett.
Szerző(k): Szabó DánielA Japánban pénzügyi visszaélések vádjával letartóztatott Carlos Ghosn lemondott a Renault elnök-vezérigazgatói posztjáról - jelentette be a francia pénzügyminiszter csütörtökön.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA legnagyobb kínai internetes kiskereskedelmi vállalat, az Alibaba társalapító elnöke, Jack Ma a davosi Világgazdasági Fórumon megerősítette, hogy szeptembertől távozik az elnöki posztról és csak az igazgatótanácsi tagságát tartja meg.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanBejelentette lemondását kedden Wes Mitchell, az európai ügyekért felelős amerikai helyettes külügyi államtitkár, aki a többi között a Magyarországgal kapcsolatos amerikai külpolitikát is felügyelte.
Szerző(k): Szabó DánielNancy Pelosi amerikai házelnök pénteken lemondta Brüsszelbe, Egyiptomba és Afganisztánba tervezett útját, miután előző nap Donald Trump elnök levélben közölte, hogy ő és a delegáció nem veheti igénybe a Pentagon (védelmi minisztérium) katonai külön repülőgépét - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaLemondott tisztségéről vasárnap a görög védelmi miniszter. Alexisz Ciprasz miniszterelnök elfogadta a lemondást és bizalmi szavazást kezdeményezett kormánya ellen - adta hírül az MTI
Szerző(k): Domokos ErikaLemondott tisztségéről vasárnap a görög védelmi miniszter a macedón-görög névvitát lezáró megállapodás elleni tiltakozásul, és visszahívta pártjának hat miniszterét is a kormánykoalícióból. Panosz Kammenosz közölte: a macedón kérdés miatt kénytelen megválni miniszteri tisztségétől - írja az Index az MTI nyomán.
Szerző(k): Szász PéterTavaly év végén visszavonult Megyesy Jenő, a miniszterelnök külpolitikai főtanácsadója - írja Panyi Szabolcs, a Direkt36 újságírója a Facebookon. A bejegyzést az Index vette észre.
Szerző(k): Szász Péter