Lengyelországban az utóbbi huszonnégy óra alatt egy haláleset sem történt a koronavírus-járvány miatt, az új fertőzések többségét pedig a szilézai bányavidéken kialakult gócban jegyezték fel hétfőn. A varsói kormány a korlátozások további feloldására készül - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielNemrég a szlovákiai hatóságoknak kellett intézkedniük szalmonellával fertőzött lengyel baromfitermékek miatt, egy litván bejelentés alapján pedig kiderült, hogy két magyar kereskedőhöz is jutott a szalmonellás csirkemájból. A Nébih szakemberei azonnal intézkedtek, az eljárás jelenleg is folyamatban van - számolt be a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Domokos LászlóRafal Trzaskowski varsói főpolgámestert indítja a fő ellenzéki erő, a Polgári Koalíció (KO) az elhalasztott lengyel elnökválasztáson, miután az eddigi jelölt, Malgorzata Kidawa-Blonska a választási kampány hajrájában, pénteken visszalépett.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA szigorú ellenőrzések ellenére továbbra is rengeteg, kétes eredetű és egészségre veszélyes lengyel baromfihús kerül az ottani dögégetők helyett a szlovákiai üzletekbe – figyelmeztet a Szlovák Baromfiipari Szövetség.
Szerző(k): Komócsin SándorNehezen kivitelezhető a lengyel elnökválasztás a május 10-i eredeti időpontban, a szavazást azonban május 23-ig meg kell tartani az alkotmány szerint - jelentette ki egy rádióinterjúban Jacek Sasin lengyel kormányfőhelyettes hétfőn.
Szerző(k): Szász PéterAz Európai Unió Bírósága szerdán ismertetett végzésében felszólította Lengyelországot, hogy haladéktalanul függessze fel "a legfelsőbb bíróság fegyelmi kamarájának hatásköreire vonatkozó nemzeti rendelkezések alkalmazását" a bírókkal kapcsolatos fegyelmi ügyekben, a végső uniós bírósági döntésig. Erre reagálva Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő közölte: Varsó a lengyel alkotmánybírósághoz fordul - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaFelfüggesztette elnökválasztási kampányát, és a májusra kiírt szavazás bojkottjára szólított fel vasárnap a fő ellenzéki párt, a Polgári Platform jelöltje, Malgorzata-Kidawa Blonska a koronavírus-járvány okozta helyzetre és a választók biztonságára hivatkozva - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterVasárnaptól minden nemzetközi járatát felfüggeszti a LOT légitársaság tíz napra.
Szerző(k): Domokos Erika