A lengyel külügyminisztérium figyelmezteti az oroszországi labdarúgó-világbajnokságra utazókat, hogy az eleve jelentős terrorveszély, fokozódhat a rendezvény ideje alatt.
Szerző(k): Barabás JúliaSaját otthoni politikai játszmáikat is játsszák azok az európai politikusok, akik a leghevesebben támadják a populista lengyel és magyar vezetést, ám az európai uniós támogatások elosztásának szigorításával végül az ezeket követő, jó eséllyel Európa-barát kormányok járhatnak igazán rosszul. A magyar ellenzék rossz híre eljutott Kanadáig.
Szerző(k): Komócsin SándorMéltatlanul hátul szerepel az utazók célpontjai között Moldova, pedig ebben az országban a kedvező árak miatt még a kelet-európai turista is császárnak érezheti magát. A Fekete-tenger partja látótávolságra van Moldovából.
Szerző(k): Barabás JúliaNem kisebb falatot néztek ki maguknak a lengyel vállalatok, mint Japánt, és már tavaly sikerült jelentősen növelniük ottani eladásaikat - az internetes vásárlás segítségével.
Szerző(k): Barabás JúliaA tavalyi évhez képest két százalékkal csökkent, és rekordalacsony szintet ért el a kivándorlást fontolgató lengyelek száma a Work Service lengyel munkaközvetítő cég felmérése szerint, amelynek eredményét kedden ismertették - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA lengyel vállalatok már-már könyörögnek a kormánynak, hogy könnyítse meg a bevándorló vendégmunkások érkezését az országba. Már nem csupán Ukrajnából várnak embereket, hanem jóval távolabbi országokból is.
Szerző(k): Barabás JúliaA lengyelek immáron nem Nagy-Britanniába akarnak menni vendégmunkásnak, hanem Németországba és Hollandiába, annak ellenére, hogy még a brexitnépszavazás után is inkább a szigetországot választották volna.
Szerző(k): Barabás JúliaA kormány által megkötött kétéves bérmegállapodás idén is és jövőre is két számjegyű béremelkedést ígért. Viszont még ezzel együtt is csak üldözzük a lengyeleket, a cseheket és a szlovákokat, sőt közelítenek a román bérek is. Mire számíthatunk idén?
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna