Az a demokrácia, amely korlátozza a hozzáférést az információhoz, olyan elviselhetetlenné válik, mint egy diktatúra – jelentette ki Wroclawban délután 5 óra után Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, a 2007 és 2014 közötti lengyel miniszterelnök - értesült a hvg.hu.
Szerző(k): EconomxRiasztó adatról számolt be a lengyel állami munkafelügyelet: az ország munkaadóinak közel harmada normálisnak tartja, hogy túlóráztatja a dolgozóit, majd nem nem fizeti ki az elvégzett munka árát.
Szerző(k): Barabás JúliaTüntetők állták el a lengyel parlament minden kijáratát több órán át péntek éjjel, Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője csak rendőrségi fellépés eredményeként tudta elhagyni az épületet.
Szerző(k): InforádióLengyelországban a héten emlékeztek meg a hadiállapot 1981. december 13-ai bevezetésének 35. évfordulójáról. Tüntetések és ellentüntetések sora követte egymást. A lengyel hírportálok azt a kérdést is feltették, meg lehet-e becsülni, mibe került a hadiállapot a lengyel gazdaságnak.
Szerző(k): Barabás JúliaA lengyel szállodatulajdonosok megelégelték, hogy a tisztelt látogatók sajátosan értelmezik a svédasztal kínálta lehetőséget. Az egyik étteremben pontosan elmagyarázzák a betérőknek mit lehet és mit nem.
Szerző(k): Barabás JúliaA varsói önkormányzat úgy döntött, hogy a lengyel főváros történetében először ideiglenesen ingyenessé teszi a tömegközlekedést. Az ok prózai: olyan nagy a szmog, hogy vissza kell szorítani a személyautók használatát.
Szerző(k): Barabás JúliaA lengyel milliárdosok \"másodállást\" vállalnak: általában az ingatlanpiacon, azon belül az idegenforgalomban próbálnak szerencsét nem is sikertelenül. Van azonban köztük olyan is, aki galériát hozott létre.
Szerző(k): Barabás JúliaAz új lengyel kormány egy év alatt maga alá rendelte a jogszolgáltatást, a biztonsági szerveket és a közmédiát azzal a céllal, hogy ellenőrzés nélkül gyakorolja a hatalmat - írta a Der Spiegel. A radikális jobboldali pártot a dühös többség juttatta hatalomra.
Szerző(k): Barabás Júlia