Szerbiában nagyon sokan érdeklődnek az új "szupervonat", a Belgrád és Újvidék között közlekedő Sólyom iránt, ami arra sarkallta a vállalatot, hogy a hét végén pótlólagos járatokat indítson.
Szerző(k): Komócsin SándorAz orosz invázió óta egyetlen hónap alatt példátlanul sok, összesen több mint 10 millió ember kényszerült lakóhelye elhagyására Ukrajnán belül vagy annak határain túlra, és a kiszolgáltatott csoportok, köztük a gyermekek, a harmadik országok állampolgárai és a hontalanok is ki vannak téve ennek - számolt be az Európai Menekültügyi Tanács (ECRE) a friss adatokról. Magyarországra már legalább 300 ezer ukrán érkezett, de többségük Nyugat-Európába távozott.
Szerző(k): Szabó DánielMegérkezett a délkelet-lengyelországi Rzeszówba, a Joe Biden amerikai elnökkel esedékes találkozója helyszínére a lengyel elnök, miután az első repülőgép, amellyel elindult, kénytelen volt kényszerleszállást végrehajtani Varsóban.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz EU-csúcs után az amerikai elnök Lengyelországba látogat, ahol többek között a humanitárius helyzetről is tárgyal és találkozik Andrzej Duda köztársasági elnökkel - írtuk tegnap. Biden Twitter-posztja szerint meg is érkezett már, az Air Force One leszállt, Duda gépének azonban a felszállás után nem sokkal technikai probléma miatt vissza kellett fordulnia és Rzeszow repülőtere helyett Varsóban hajtott végre kényszerleszállást - írta a BBC.
Szerző(k): Szepesi AnitaMegugrott a lengyelországi lőterek forgalma az orosz-ukrán háború kezdete óta - adta hírül a Notes from Poland. A háború előtt néhány tucatnyi érdeklődő fordult meg a lőtereinken, míg most 300-an lövöldöznek a céltáblákra - mondja Paweł Dyngosz egy számos lőteret üzemetető cég elnöke. A Testvériség névre keresztelt lőtér-üzemeltető cég ügyfeleinek száma ötszörösére nőtt, ami odavezetett, hogy egyes lőszerfajtákból elfogyott a készlet.
Szerző(k): Komócsin SándorMár több mint négymillióan menekültek el Ukrajnából a háború kezdete óta. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint továbbra is Lengyelországban tartózkodik a legtöbb ukrán menekült, ahol már meghaladta a számuk a 2,2 millió főt, de Romániába, Moldovába és Magyarországra is már több százezren érkeztek a háború sújtotta országból:
Szerző(k): Ambrus-Nagy BoglárkaAhogy a magyar beutaztatók is azt tapasztalják, hogy a háború óta sok külföldi mondta le a nyaralását, vagy üzleti útját, a lengyel vendéglátók is hasonlókról számolnak be.
Szerző(k): Szabó DánielAhogy a magyar beutaztatók is azt tapasztalják, hogy a háború óta sok külföldi mondta le a nyaralását, vagy üzleti útját, a lengyel vendéglátók is hasonlókról számolnak be.
Szerző(k): Szász Péter