Szombaton lemondott Szájer József, a Fidesz egyik alapítója, EP-képviselője, majd kedden kiderült, hogy pénteken a kijárási korlátozások alatt részt vett egy házibulin. A politikus elismerte, hogy jelen volt, de tagadja, hogy kábítószert fogyasztott volna. A belga sajtó szerint az esemény egy orgia volt, de ezt nem erősítette meg közleményében Szájer József.
Szerző(k): Szabó DánielEgy statisztikai vizsgálat szerint november végén több, mint kétszer annyi az aktív koronavírus-fertőzött Ausztriában, mint amennyit a hivatalos adatok tartalmaznak. Egyre sürgetőbb a tömeges tesztelés.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA világ legnagyobb orvosi kesztyűket gyártó cégének fel kellett futtatnia a termelését, hogy lépést tudjon tartani a koronavírus-járvány miatt megnövekedett kereslettel. Csúnyán ráfázott erre a maláj cég, dolgozóinak ezrei fertőződtek meg és most 20 üzemében le kellett állítani a termelést.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásVasárnap derült ki, hogy a gyerek padtársa pozitív, kedd hajnalban már megvolt a PCR teszt eredménye. Elég flottul megy a tesztelés Bécsben.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásHárom autó ütközött össze vasárnap délelőtt a budapesti BAH csomópontnál, a baleset miatt a felüljárót lezárták - idézi a rendőrségi közleményt az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaNápolyban a tengerparti sétányok, Firenzében a vásárlóutcák voltak tele emberekkel a vasárnap nulla órakor életbe lépő zárás előtti utolsó napon, miután Campania és Toszkána tartományt járványveszélyes, vörös színű zónának nyilvánították - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA koronavírus-járványról adott tájékoztatást Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház Rózsakertjében pénteken kora este, és megerősítette, hogy kormányzata továbbra sem hoz az ország gazdaságának teljes lezárását célzó döntést. Utalást tett arra is, hogy esetleg más kormány jöhet az országban.
Szerző(k): Szász PéterAusztriában ugyan csak holnap jelentik be az újabb szigorító intézkedéseket, sajtóértesülések szerint azonban már biztosnak tekinthető, hogy újabb évfolyamokat állítanak át távoktatásra. Zárhatnak a fodrászok, kozmetikusok, és szigorítanak a kijárási tilalmon is.
Szerző(k): Lovas-Romváry András