Az Alagút és a Lánchíd közötti rész felújítása 2-2,5 évet vesz majd igénybe – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója. Régi-új elemek is felkerülnek majd a hídra a felújítás során.
Szerző(k): Domokos ErikaPéntek este 10 órától csaknem két hétre lezárják a Budai alsó rakpart Halász utcai felhajtó és Üstökös utcai felhajtó közötti szakaszát - közölte a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos LászlóA vizes vébé miatt nagy közlekedési kavarodásra lehet számítani, főleg az I., V. és a XIII. kerületben kell útlezárásokra számítani. A tömegközlekedésben is vannak változások.
Szerző(k): Kovács BertoldTeljes útlezárás volt az M7-es autópályán, Zalaszentjakabnál - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
Szerző(k): Domokos LászlóBaleset miatt teljesen lezárták az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető oldalát Gödöllőnél péntek este - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Szerző(k): Domokos LászlóPéntektől forgalmi változásokra kell számítani az egy hét múlva kezdődő vizes világbajnokság megnyitóünnepségének előkészületei miatt Budapesten.
Szerző(k): Papp ZsoltBaleset miatt lezárták Budapesten a Ferihegyi repülőtérre vezető utat a Felsőcsatári útnál csütörtök délután - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss GergelyJelentősen változik csütörtöktől a főváros közlekedése a hétvégi Red Bull Air Race rendezvény miatt, a BKK számos járata is módosított menetrend szerint közlekedik - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna