Még decemberben megkezdődik a Petőfi Csarnok (Pecsa) bontása; a leromlott állagú épület helyén, de kisebb területen épül fel a Liget Budapest projekt keretében az Új Nemzeti Galéria.
Szerző(k): MTIA Városliget, az Orczy-kert és a Római part fáinak kivágása ellen tartott demonstrációt több civil szervezet szombaton a fővárosban. Több ezren vehettek részt a tiltakozáson.
Szerző(k): MTIA kormány nem tervezi a budapesti behajtási díj bevezetését lehetetlenné tevő jogszabály módosítását, így dugódíj nem lesz, büntetést viszont fizethetünk - mondta Tarlós István főpolgármester a Figyelőnek.
Szerző(k): EconomxA kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánította a felszámolás alatt álló, magántulajdonban lévő Ajtósi University Ingatlanforgalmazó Kft.-t. A cég a tulajdonosa annak a területnek, amelyet a Fővárosi Nagycirkusz új otthonának néztek ki. A céget az MKB Bank hitelezte.
Szerző(k): Domokos Erika, Németh GézaA nemzeti fejlesztési minisztert és az emberi erőforrások miniszterét bízta meg a kormány a Magyar Közlöny szerdai számában közzétett határozatában azzal, hogy készítsenek előterjesztést a Fővárosi Nagycirkusz költözéséről.
Szerző(k): MTIA budapesti zöldterületek megóvása ügyében Sallai R. Benedek, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke a bizottság ellenzéki tagjainak támogatásával rendkívüli ülést hív össze péntekre.
Szerző(k): MTIKét népszavazási kérdést hitelesített hétfői ülésén a fővárosi választási bizottság: a 2024-es olimpiáról és a Városliget sorsáról is szavazhatnak a budapestiek - értesült az Index. Elvileg jövő év elején indulhat az aláírásgyűjtés a fővárosban.
Szerző(k): EconomxAz elképzelések szerint a Liget II. projekt részeként épülhetne fel a Csontváry-múzeum Budapesten, a Nyugati pályaudvar mögötti rehabilitálandó területen - írta a Népszabadság a Miniszterelnökségtől kapott szóbeli tájékoztatásra hivatkozva.
Szerző(k): Economx